búvár szeged

 

 

 

 

Miért is merülünk?

Sokszor halljuk búvártársainktól - ill. hallottuk, már itt a klubban is meghívott vendégünk-vendégeink szájából-, hogy amikor gyermekkorukban először látták Couestau filmjeit azonnal beleszerettek a víz alatti világba.

Mások extrém sportként felfogva: a kalandot keresik, feszegetik képességeik határait.

Vannak akik félig-meddig kényszerből: „mert már apa-anya is merült”, így eleve elrendeltetett a sorsuk; vagy esetlegesen családosan vágnak bele ebbe a csodálatos időtöltésbe.

Megint mások csak egyszerűen belecsöppennek, megfertőzi őket. Egy forró, tavaszi, kellemesen eltöltött hétvége után egy magyarországi bányatavon, brahiból, poénból kipróbálják és azóta sem ereszti őket az élmény.

Bizonyosan számtalan egyéb okot találhatunk, amiért merülünk.

De tegyük fel a kérdést: számít ez?

Tíz évnyi búvárkodás után engedjétek meg, hogy válaszoljak: számít? NEM.

A lényeg hogy merüljünk, mert merülni jó. Aki ezt nem így gondolja, nyilván most nem ül itt.

Szokták mondani: jó búvárt egy délutáni kutyasétáltatás eredményéből nem lehet gyúrni.

A búvárkodás amellett, hogy remek kikapcsolódás igenis kemény munka: mind fizikai, mind pszichés, mind mentális értelemben.

Bármennyire szép sport, sajnos történnek balesetek. Mindannyian halljuk, találkozunk velük, tanultunk-beszélünk róla, akár elemezzük őket.

Amellett, hogy reménykedünk, hogy velünk ne forduljon elő ilyesmi, a lelkiismeretes többség folyamatosan képezi magát: haladó búvárrá, mentő búvárrá, stb. ill. időről-időre különböző speciális tanfolyamokon vesz részt, mind több tudást és gyakorlatot szerezve.

Természetesen hiába a megszerzett tudás, ha azt valaki nem tudja kamatoztatni: ez is egyfajta tehetséget, elkötelezettséget jelent, mellyel nem feltétlenül rendelkezik mindenki.

 

Valamikor évekkel ezelőtt mikor hosszú idő óta először belecsöppentem a Manta Búvárklub életébe azon kívül, hogy üdítő élményként éltem meg, hogy az én korosztályomból is egyre több búvár vesz részt ezeken az összejöveteleken, nem tudtam nem észrevenni egyet közülük aki (azóta is töretlenül) hihetetlen aktivitással működött, működik közre a búvárgyűlések előkészítésében ill. lebonyolításában.

Bevallom őszintén hogy akkor és abban a pillanatban egyrészt irigyeltem, hogy így-vagy-úgy egy pici kis reflektorfény neki is jut; másrészt nagyra értékeltem, hogy önzetlen munkája hónapról-hónapra mások szórakoztatására, kiszolgálására szolgál.

 

Aztán, nem is olyan régen, még mikor az SZTE mérnöki Karának moszkvai körúti - épp valamelyik osztálytermében tartottuk a klubgyűléseket-, jelent meg egy tagbaszakadt, határozott fellépésű fiatalember aki régi Mantások invitálására hivatkozva tisztelt meg minket a jelenlétével. Megismerkedésünk után nem sokkal már - és azóta is néha-, az őrületbe kerget bennünket túlzott pontosságával, precízségével, ami alkalmanként már a kekeckedés fogalmát is kimeríti, de ugyanakkor többek között ezen tulajdonságának köszönhetően a szemünk láttára fejlődött, egy amióta-merülök-filmezek-és-ezért-soha-nem-is-fogok-normálisan-merülni típusú búvárból egy megbízható, merülésbiztos békaemberré, akire búvárként és emberként is bármilyen körülmények között számítani lehet.

 

Mindkettőjük birtokolja azt a tudást és elkötelezettséget, mely a felelősséggel párosulva, avanzsálja őket egy magasabb képességbéli és erkölcsi megbecsülés irányába, mellyel egy merülésvezető büszkélkedhet.

 

Engedjétek meg, hogy így a magam módján köszöntsem őket, mint frissen végzett CMAS 3*-os merülésvezetők, és ezúton is gratuláljak nekik, hiszen, higgyétek el nekem, megérdemlik és kiérdemelték ezt a címet. Sok szép együtt elkövetett balesetmentes merülést kívánok nekik, a magam és a Manta Búvárklub nevében.

Nagy tapssal kérem, köszöntsük őket: Marschalek Tamás és Rácz András.