búvár szeged

 

 

 

 

 

 

Magyar búvártársadalmi kultúrszemiotika

 

 

 

 

 

 

Nagy Judit
XIV. évf.
2008.10.28.

 

 

Tartalomjegyzék

Bevezetés
A Búvár szó
A búvártársadalom
Mit jelent merülni
Viselkedés
A víz személyiség alakító hatása
Környezet/ közeg
Magyarországon a vízhez kapcsolódó hiedelmek
Kommunikáció a víz alatt
A víznek a búvár fiziológiájára gyakorolt hatása
Ruházat
Etika
Szertartások
A merülés, mint meditáció
A víz és a merülés, mint terápia
Környezettudatosság
Utószó
Bibliográfia

 

 

 

 

Bevezetés

„A vizet megérteni nem más, mint megérteni a világegyetemet, a természet csodáit és magát az életet.”

Voight Vilmos szerint bármely kulturális egységet lehet szemiotika szempontjából vizsgálni.
A búvárok az adott népcsoporton, de a földkerekségre vonatkozóan is külön „társadalmi” egységet alkotnak. A búvártársadalom külön kultúrát hozott létre, saját jelrendszere alakult ki, sajátos szokásai, szertartásai és tanulási rendszere van. A búvárok, bármely nemzet tagjai legyenek is a víz alatt tökéletesen megértik egymást, bár a földgolyó más- más pontjáról származnak, köszönhetően a sajátos jelrendszernek, illetve a metakommunikációjuknak.

A Búvár szó

A szó a régi magyar bú igére vezethető vissza, ennek az ősi szónak az eredete bizonytalan, valószínűleg finnugor eredetű. Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára 1862-ben kiadott 1. kötetében a szó értelmezése: „BÚ, vagy BÚJ, vagy BÚV, v. buok, v. bújok, v. búvok”. Az alapige az elbújni, elrejtőzni értelemben volt használatos.
1500-ig sem magyarul, sem latinul nem jelenik meg ez a szó a krónikákban, pedig van olyan történés, ami búvárteljesítmény, mint például 1052-ben Zotmund története, aki Henrik császár hajóit fúrta meg. A krónikaírók megkerülik ezt a kifejezést, ehelyett körülírják azt. 1533-ban jelent meg Krakkóban a Murmellius latin-magyar szótár, az 1072. sorszámú szó: Gryps: Ein gryff: Buuar. Feltételezhetően a szerző a griff madarat olyan állatnak képzeli el, amely a vízből szerzi táplálékát.

1518-ban Kolozsvári Glosszák néven kiadott latin-német szótárba későbbi javítások folyamán magyar megfelelőket is feltüntették, így az 1550-ben kiadott javított változatban szerepel az urinator: buar, 1577-ben kiadottban pedig a mergus: buár kifejezés.

Összefüggő szövegben először Heltai Gáspárnál jelenik meg a buár szó 1575-ben a Krónika a magyarok dolgairól című műben: „....a magyarok között egy búár vala, az éjjel bebúék a vízbe..”

Szikszai Fabricius Balázs latin- magyar szójegyzéke a Murmellius anyag bővített változata 1590-ben jelent meg:
„Mergus: Buar
Búvárol: untertauchen
Vrinatrix: Vizben buualo madár
Bújik: untertauchen
Vrinator: Az ki vizben iol tud buni.”
1708-ban jelent meg Pápai Páriz Ferencnek a Dictionariuma:
„urinator: Buár, vizbe buvó, Búvó
urino: Buvárkodom
Urinor: Fővel le bukom a vízbe, Buvárkodom:”
Mergo: el-merítem
Mergus: Buvár, Buár
Mergulus: Tsövetske, mellyen az égő méts az olajat hozzá vonsza.”
( Későbbiekben a kezdetleges levegőző berendezés csövét is így hívták latinul. )

1650-1664 között Sárospatakon dolgozott Comenius Ámos János (Jan Komensky). Itt írta meg híres tankönyvét az Orbis sensualium pictust (Látható világ képekben). Ez a mű ötféle úszásformát mutat be, közülük az utolsó képen egy víz alatt úszó személyt mutat, ehhez a következő magyar szövegmagyarázat tartozik: „A buár (vizben buvó / úszhatik / a viz alatt-is, /valamint az hal.” Comenius szerint a szó etimológiája: vízben búvó.

A XVI-XVII. században a szót kétféle értelemben használják:

  • Egyrészt jelenti a víz alá lebukva halászó madarat.
  • Másrészt az az ember, aki valamilyen okból a víz alá merül. Ez lehet álcázás, menekülés, elbújás, vadászat, vagy egyszerűen csak merülés. A betyártörténetekben tűnik fel ez a jelentés, ahol a menekülő betyár bújik a víz alá egy nádszálon keresztül véve a levegőt.

A tudomány és technika fejlődésével új fogalmak megalkotására volt szükség. A búvár szó jelentéstartalma kibővült, egyre többször használják kutató, tudományos kutató értelemben.
1645-ben Geleji Katona István Válság titka című művében: „febuvározhatatlan tenger” kifejezés szerepel.


Annak ellenére, hogy a nyelvújítás korában új fogalmakkal bővül szókincsünk és a búvár szót is már több értelemben használjuk, a népnyelvben még mindig tovább él eredeti jelentése. 1893-1896-ban megjelent Szinnyei József: Magyar tájszótárában még több változatát is megtalálhatjuk e szónak, jelentése bujdosó, bujkál, vízbe lebújó:
„buár, (Erdővidék), bujár (Zala megye: Szepezd, Fejér megye: Velencei tó melléke) búvár (Zemplén megye: Tállya: „társaságot kerülő, magának élő ember”)”


A múlt század elején még használatos, majd eltűnt a nyelvből a két következő szó, hogy a XXI- században újra megjelenjen más értelemben: búvárkürt és a búvársíp. Ezek eredeti jelentése a Habsburg- ellenes függetlenségi küzdelmekre és a Rákóczi szabadságharcra emlékeztet, ezért a későbbiekben üldözött hangszernek, a tárogatónak volt bizalmas szóhasználatban a megnevezése. A XXI. században a búvárfelszerelések fejlesztésének köszönhetően ezeket a magyar fogalmakat egy víz alatti hangjelzést adó eszközre használjuk.


A múlt század szépirodalmában is megtalálhatjuk a búvár kifejezést:


„Ábrándos lelkem a hullámba mélyed,
Vágyban elúszva búválom a mélyet.”
Arany János

„....[az én képzetem]
Mint búvár sülyed a
Mélységnek mélyére
A legmélyebb tenger
A szív fenekére.”
Petőfi Sándor: Képzetem


A szó eredeti formájában buik már kihalt a nyelvünkből, ma már a búvár főnév a víz alá felszereléssel lemerülő és ott tevékenykedő embert jelenti elsődleges formájában. Ezen felül ezt a főnevet használjuk azokra a madarakra vonatkoztatva is, melyek a vízi életmódhoz alkalmazkodtak, és melyeknek a rendszertani besorolása a búváralakúak rendje.


A buvál, bujál szóalakok szintén kivesztek a nyelvünkből. Magának a búvárkodik igének két jelentése van, melyet a szövegkörnyezet tesz egyértelművé. Jelentése: vízben való tevékenység, illetve kutatómunka. Ez érvényes a búvárkodás főnévre is. A -búvár utótagú két főnévből álló összetett szavak általában elvont értelműek, tudományos kutatásra vonatkoznak. Természetesen van kivétel, mint a roncsbúvár. Ha az előtag a búvár főnév, akkor az összetett szó a víz alatti tevékenységgel kapcsolatos (búváruszony, búvárúszás, stb.). A búvárkodás fejlődésével, szabályzatok és szabványok születnek, melyek új fogalmak megalkotását teszik szükségessé, ennek egyik módja a jelzős szerkezetek létrehozása, ezek némelyike önálló szóvá vált. Így alakul ki a szakzsargon. Nyelvünk csodálatos tulajdonsága a hajlékonysága és befogadó képessége, így a szavakkal játszhatunk, felcserélhetjük őket, így új szavakat hozhatunk létre (biztosítóbúvár - búvárbiztosító, mentőbúvár- búvármentő).


A búvár szó feltűnik a csibésznyelvben, illetve az alvilág nyelvében is. Zolnay Vilmos- Gedényi Mihály kéziratban megtalálható A magyar fattyúnyelv szótár anyaga, ebben a folyami rendőrt nevezik búvárnak.  Az 1924-es Detektívszemlében is feltűnik, ebben a strandtolvajokra használják.
Ha megvizsgáljuk a környező népek búvár jelentésű szavait, kitűnik, hogy azok a merülni, keresni igékből származnak (pl.: a német Taucher, az angol diver, az olasz palombaro, a francia plongeur, a spanyol buro). Egyedül a magyar nyelvben származik ez a szó a búvik, bújik igéből.


A búvártársadalom

Először egy kis magyar búvártörténelemmel kezdeném. Az első jelentős esemény, 1052    Zotmund, Búvár Kund megfúrja III. Henrik hajóit a Dunán. Majd ez után hosszú, több évszádos csend következik és csak a XX. század elején 1908 Magyarországon január 25-én id. Lóczy Lajos gróf felkérésére a Fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság két nehézbúvára merülést hajt végre 22 méteres mélységig a Hévízen. A merülés célja geológiai és hidrológiai megfigyelés volt, elsősorban azonban a meleg víz előtörésének a helyét akarták megállapítani.


November 8-án újabb merülésre került sor, ezúttal három nehézbúvár – hasonló felszerelésben – merült, ők azonban csak 18 méter mélységig jutottak le, mivel a sisakablak gyors és erős párásodása nagymértékben akadályozta őket. A merüléseknek azonban volt pozitív eredménye is: megtalálták a 12 méter mélységben lévő un. kisbarlangokat.
1923    Márciusban Ugray Károly fiatal katonatisztként a Folyamerőkhöz kerül, ahol megismerkedik a búváregységgel, ami életének további mentét alapvetően meghatározza.
1924    Az első magyar búvár versenysport eredmény: a koppenhágai jamboeen-n (cserkész világtalálkozó) Szemenyei László nyeri a búvárúszást.


1953    Magyarországon Rádai Ödön fénykép alapján búvármaszkot készít, amit munkatársával, Chambre Attilával a Római-fürdő kis tavában próbálnak ki. Ettől az eseménytől számítjuk a magyarországi könnyűbúvárkodás kezdetét. Még ugyanebben az évben Dr. Kessler Hubert, Rádai Ödön és Chambre Attila a Tűzoltóságtól kölcsönzött oxigénes légzőkészülékkel – nem túl sikeres – merülési kísérlet tesznek a Malom-tóban (Budapest).


1958    Keil Lajos tárgyalásai eredményre vezettek, januárban Óbudán 14 taggal létrejön az első magyar könnyűbúvár szakosztály az MHS keretén belül. Nem sokkal később a Magyar Honvédelmi Sportszövetség elnöksége dönt a búvárok támogatásáról, és az óbudai búvárokból létrehozta a budapesti központban a Könnyűbúvár Szakosztályt (MHS BEKSZ) (a továbbiakban Központi Könnyűbúvár Szakosztály: MHS KKSZ) Az év folyamán több kerület is követte a központ példáját: létrejött az MHS V. kerületi és XI. kerületi, a BHG gyár könnyűbúvár szakosztálya, vidéken Pécsett alakult az első búvárszakosztály.  A Magyar Hidrológiai Társulat keretében barlangkutatással foglalkozó búvárcsoport alakul.  Básta Rezső légzőkészülékkel 35 (más források szerint 37), Seiberling László szabadtüdővel 25 méter mélységbe merül a Hévízi-tóban.


Rádai Ödön megszervezi első búvártúráját az albániai Sarandába. Az expedíció alkalmával Rádaiék munkatársnőjével Weidinger Máriával, a Jón-tengerben fotóznak, filmeznek és állatokat gyűjtenek.


1959 Az első könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó versenyt megszervezi a az MHS V. kerületi szervezet a Nemzeti Sportuszodában, ahol közel 50 búvár állt rajthoz.
Farkas Ferenc (FERFA) elkészíti az első magyar légzőautomatát, az „Úttörő”-t. A BHG Búvárklubban Sáfrány József és társai elkészítették az első öt hazai sűrített levegős légzőkészüléket.


1962 Megjelenik az első magyar szerzőktől származó könnyűbúvár ismereteket tartalmazó szakkönyv, a Békaemberek, szerzői Básta Rezső, Chambre Attila és Miller Tibor.
Az MHS a könnyűbúvár sport népszerűsítésére két füzetet jelentet meg. (Juhász Róbert: Kék kontinens csodái, Hajdú László: Víz alatti titkok nyomában)
Megjelenik az első magyar „búvárújság” a Szigony.


1965 A dunai zöldár alkalmával először vesznek részt könnyűbúvárok is a védekezési munkákban. A nyári árvíz a Duna Gemenc és országhatár közötti szakaszán kritikus helyzetet hozott létre. Az OVH megkeresésére az MHS Országos Központ búvárokkal segítette a védekezési munkát.


1967 szakosztály kezdeményezte a Magyar Testnevelési és Sporthivatalnál, hogy hivatalosan ismerje el sportágként a könnyűbúvárkodást, mint verseny- és szabadidősportot.
A hazai búvárkodás nemzetközileg elsősorban a barlangi búvárkodásról híres, valamint az utóbbi években a búvár versenysport nemzetközi élvonalában is jegyzik a magyarokat, nagyon sok arany- és ezüstéremmel.


Ahhoz, hogy valaki ennek a társadalomnak a tagja lehessen tanulnia és gyakorolnia kell. Az első lépés, ha valaki tag akar lenni, választania kell egyet a nemzetközi illetve magyar búvárszervezetek közül. Tehát az elsődleges rétegződés eme társadalomban a szervezetek szerinti megosztottság. (NAUI, PADI, SSI, CMAS, NASE, stb.). Amennyiben az emberi fajhoz tartozó egyed úgy dönt, hogy eme társadalom tagja szeretne lenni, keresnie kell egy a búvártársadalomban már magas rangot elfoglaló egyedet. Kommunikálnia kell vele szándékát, át kell esnie egy orvosi alkalmassági vizsgálaton (Magyarországon egy helyen lehetséges), majd el kell végeznie egy tanfolyamot. Tehát a másodlagos megosztottság a fokozatok, vagy képzettségek szerinti.


A különböző rendszerekben a következő elnevezéseket használják az egyes fokozatokra:


Megnevezés

NAUI

PADI

CMAS

Kezdő búvár

Scuba diver

open water diver

CMAS*

Haladó búvár

Advanced  scuba diver

Advanture diver

CMAS**

Advanced open water diver

Amatőr legfelső fok/ mentő

Master scuba diver/ rescue diver

Master scuba diver/ rescue diver

 

Hivatásos búvár

Divemaster

Divemaster

CMAS***

Oktató

Instruktor

open water scuba instructor

a negyedik *-ot adományozzák, ha valaki megérdemli

speciality instructor

Master scuba diver trainer

IDC staff instructor

CMAS * oktató

Master istructor

CMAS** oktató

Course director

CMAS*** oktató

Oktatókat vizsgáztathat, területi képviselő

Course director

Course director examiner

 

Ezek a „társadalmi” rétegek tovább osztódnak a speciális képességeknek köszönhetően. Ezeket a szinteket csak megfelelő tanulási folyamatok után lehet elérni. Ezeken a tanfolyamokon a szinteknek megfelelő jelrendszereket és tudásanyagot sajátítják el. Az első szinten egy kétnapos elméleti oktatást követően, ahol alapvető dolgokat tanulunk meg, egy tesztvizsga következik. A harmadik napon uszodai gyakorlat van, ahol először ismerkedünk meg a felszereléssel és a jelrendszerekkel gyakorlatban, majd 4 nyíltvízi merülést kell végrehajtani. Amennyiben ezek mind sikerülnek, akkor az adatokat elküldik a nemzetközi szervezetnek, ahol rögzítik azokat és egy tagsági kártyát küldenek vissza, ezzel igazolva, hogy most már tagja vagy a társadalomnak.


A különböző nemzetközi szövetségek szintjeinek összeegyeztetése és azok egymásnak történő megfeleltetése folyamatban van. A hasonló elnevezések miatt, melyek nem mindig azonos tudást takarnak elég sok probléma merül fel. Ezen belül az is nehezíti a megfeleltetést, hogy egy szervezeten belül is sok függ az adott oktatótól. Emiatt nehéz lenne kijelenteni melyik a jobb, felkészültebb szervezett, vagy akár sorrendet felállítani. Ennek ellenére a búvárkodásban, főleg a víz alatt, demokrácia van, hiszen a fizika és az élettan törvényei mindenkire ugyanúgy hatnak. A kártya csak a bázison kerül elő, a merülőcsoportban már nem alakulnak, alakulhatnak ki PADI, NAUI, CMAS klikkek.

 

Mit jelent merülni?


Amikor a búvár elindul merülni nem csak a nagy, tiszta kékségben merül, hanem önmagában is. Állsz a tengerparton, érzed a tenger sós illatát, észleled a határtalan kékséget, bőrödön érzed a vízpermetet, a napsugarainak csiklandozását, majd egy csobbanás és máris körülölel a hűs kékség, a nyugalom. A világ lelassul, árnyai eltünedeznek, csönd borul föléd, megszűnik minden világi problémád, nem gondolsz másra csak a merülésre. Merülsz, alattad mámorító mélység, fújsz a mellényedbe és máris lebegsz. Ezt a fenséges érzést máshol nem élheted át, mozgásodban nem akadályoz semmi, bármely irányba a 8 égtáj felé mozoghatsz, élvezed a 3 dimenzió minden előnyét. Mozgásod lassú, lélegzeted egyre mélyülő, gyönyörködsz, mintha meditálnál.


Siklasz előre, uralkodsz ösztöneiden, tudod minden mozdulatod következményét, semmit sem bízol a véletlenre, mindig előre gondolkodsz. Ha megállsz, és csak élvezed a lebegés gyönyörűségét, és mint egy  kisgyerek rácsodálkozol a páratlan élővilágra, mikor szembeúszik veled egy kíváncsi hal, kinyitja száját, mintha szólni akarna, és látod őt mégsem érted csak érzed. Súlytalan vagy. Szeretnéd, ha a látvány belédívódna, hogy ne felejtsd el soha ezt a páratlan vízi világot, szeretnéd megmutatni másoknak is, hogy ők is feloldódhassanak benne, érezzék a harmóniát, a csodát, hogy megtanulják tisztelni a természetet, és alázattal viseltetni ereje iránt.

 

Viselkedés


Aki merül magában is merül, jobban megismeri és megérti önmagát. A búvárnak két dolgot kell tudnia. Az egyik, hogy felszerelése tökéletesen működik, a másik ismernie kell saját határait, hogy azok hol kezdődnek és hol végződnek. A jó búvár maximalista és precíz. Ez a legnehezebb. Nem egyszer és nem kétszer, hanem tízből tízszer. A merüléseket nem túlélni kell, hanem megélni. A pici dolgok számítanak, amikor ezeket képes meglátni és felfogni, akkor képes összpontosítani a nagyobb dolgokra is.
Az érett búvárokat már viselkedésükről is meg lehet ismerni. Ezek a következők:

  • csendes
  • visszahúzódó
  • megfontoltan cselekszik
  • minden nehéz helyzetet a búvárok 4 pontja szerint kezel

Állj- rendezd a légzésed- gondolkodj- cselekedj

  • figyel a környezetére
  • sűrített levegőfüggő
  • elméje nyitott, gondolkodása nincs korlátok közé szorítva
  • felvállalja döntései következményeit
  • egészséges (vérnyomása és légzése rendezett)

Az a búvár, aki autóval rendelkezik, ezen felül megismerhető az kocsira ragasztott búvár figuráról, a fanatikusabbaknál ez a motívum feltűnhet még a ruhán vagy egyéb használati tárgyon is.


A közeg, vagyis a víz hatása jelentős mértékben képes megváltoztatni az ember viselkedését. Az a búvár, aki már hosszabb ideje több éve merül rendszeresen egy évben többször is, ő a víz elem hatása alatt áll. A kínaiak, tibetiek és indiaiak, már több ezer éve felismerték az elemi erők (tűz, föld, levegő, víz, fa és fém) hatását az emberekre. Az embereket születési idejüknek megfelelően egy állatövi jegy és egy elem tulajdonságai jellemzik.  


A tibeti kultúrában az öt elemet (föld, víz, tűz, levegő, tér) minden dolog és folyamat lényegi alkotóelemének tekintik. Ezek egymásra kölcsönösen hatnak, ezeknek a hatásoknak a vizsgálata áthatja egész kulturális gondolkodásukat, ezek megértése adja az alapját az asztrológiájuknak, gyógyászatuknak, pszichológiájuknak, naptáraiknak, de ez az alapja a sámánizmus, tantra és dzogcsen spirituális hagyományának is. A legtöbb kultúra, így a tibeti is metaforaként használja a természeti elemeket a külső és belső erők, bizonyos cselekvési és magatartási formák leírására. Úgy gondolják, hogy az egyes elemek kapcsolatban vannak bizonyos érzelmekkel, temperamentumokkal, színekkel, irányokkal, ízekkel, testtípusokkal, gondolkodási módokkal, és bizonyos betegségekkel. Az öt elemből ered az öt érzék, az öt érzéki tapasztalás területe, az öt negatív érzelem az öt bölcsesség, és a test öt kiterjedése. Az elemek jelölik az öt elsődleges pránát. Minden fizikai, érzéki, tudati és spirituális jelenség összetevői.


Az egész világon, minden az energiák ezen öt aspektusának kölcsönhatásából áll össze. Az elemek kölcsönhatása hozza létre a világegyetemet, fenntartják azt, s végül elpusztítják azt. Ez igaz az egyénre is. Születéskor az elemek játéka hozza létre a testet, tudatot és személyiséget. Az embernek az elemekhez való viszonya, azoknak harmóniája az egyén életében alakítja létezésének minőségét egész élete során.


Az emberi test évezredeken át a fizikai környezettel kapcsolatban fejlődött. A természetes elemekkel való kapcsolat frissít, gyógyít. Szabadságra az óceánokhoz, folyókhoz vagy tavakhoz megyünk. Fürdés közben felfrissülünk, és megnyugszunk. Mikor megfosztanak minket valamely elemtől, vágyunk utána. A sivatagban víz után sóvárgunk, mikor hosszú ideig a tengeren vagyunk, partraszálláskor megcsókoljuk a földet, ha fázunk meleg tűz után vágyunk. Az öt durva elem mély, ösztönös szinten erőteljes hatással van ránk.

 

A víz személyiség alakító hatása


Amennyiben személyiségünkben a víz elem kiegyensúlyozott, és harmóniában van a többi néggyel, úgy megelégedettnek érezzük magunkat az élet minden területén. Lágyak, hajlékonyak vagyunk, könnyen mozgunk, és haladunk keresztül az életünkön. A kiegyensúlyozott víz elem lehetővé teszi a különböző helyzetek elfogadását, gyönyörteli megelégedettség jellemző ránk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy bárhova is megyünk, jól érezzük magunkat, boldogok legyünk és kedvesen viselkedjünk embertársainkkal. Élvezzük az életet.
A víz uralta személyiségről elmondható, hogy passzív, nyugodt, alkalmazkodó. Befogadó és visszafogott, kommunikatív, rugalmas, meggyőző, spirituális. Nagy tudású és érdeklődő, filozofikus hajlamú. Kritikus, esetleg ítélkező.


Túlzott passzivitása következtében túlságosan békülékeny lehet, csak hogy elkerülje a konfliktusokat. Érzékeny másokra, miközben magára nem fordít elég figyelmet.
A Víz elemű emberek gyakorta fázósak, épp ezért kedvelik a melegebb éghajlatú tájakat. Ahogy a víz, úgy ők is állandó mozgásban vannak, ezért például a föld elemre oly jellemző türelem és befelé fordulás nagyon ritka náluk. Épp ezért azonban fontos szerepet játszik náluk a másokkal kiépítendő jó kommunikáció és a kreativitás. Hajlamosak az aggodalmaskodásra, könnyen befolyásolhatók, és nagyon érzékenyek.


A víz elem uralta személyiségben gyakran túl sok az érzés és érzelem, és néha nagyon elkényelmesedhetnek. Ez azt jelenti, hogy hagyjuk elúszni felelősségeinket, lehetőségeinket, és csak sodródunk az életben. Ha nagyon belemerülünk ebbe a kényelembe, elveszítjük a jelen-létet, és megelégszünk a terméketlen helyzetekkel, amiken változtatnunk kellene. Hajlamossá válunk arra, hogy ne dolgozzunk keményen azon, ami nehezünkre esik, vagy nagyobb erőbefektetést igényel, még akkor is ha ez által értékes dolgot veszíthetünk. Ez egy erőtlen sodródás, mely nehézzé teszi bármely feladat teljesítését, illetve a tett gyümölcsének megízlelését.


Ha túl sok a víz, ennek eredményeképpen elveszünk érzelmeinkben, érzelmi hullámok sodrában fuldoklunk, túl érzékenyen reagálunk átmeneti érzelmi állapotokra, siránkozunk és önsajnálattal marcangoljuk saját magunkat. A víz megelégedettsége helyett, az érzelmek árapálya dobál minket.


Amennyiben a víz elem hiánya áll fenn, önmagunkkal kapcsolatos kellemetlen érzések merülnek fel, jól-lét érzésének hiánya, amit kifelé a többi ember felé is kinyilvánítunk. Amennyiben a föld elem megalapozott, de kevés a víz, úgy ez gyönyörűséget okoz, ám a dolgokat nem értékeljük. Ha a föld és víz elem is hiányos, akkor a tűz és levegő elem túlsúlya jellemző ez a megalapozottság hiányát és túlzott izgalmat eredményez.

Tenzin Wangyal Rinpocse: Gyógyítás formával, energiával és fénnyel/ Magyar Könyvklub/Budapest, 2003/38.old

 

Környezet/ közeg


Maga a közeg is melyben ezen társadalom tagjai szívesen és jól mozognak különleges sajátossága ennek a kultúrának. A víz, a csend birodalma az ember számára a mélységes kékség, mely egyes kultúrák szerint megtisztít és felszabadít, lemos minden fizikai, szellemi és érzelmi szennyeződést.


Bolygónk élőlényeinek 90%-a él vizeinkben. Ezek az élőlények - növények és állatok egyaránt tökéletesen alkalmazkodtak környezetükhöz. Szinte felfoghatatlan, hogy kb. 10 millió- sőt egyes becslések szerint 100 millió - faj, vízi életforma még ismeretlen a tudomány számára, ezeket a teremtményeket még fel sem fedeztük.

Submarine búvármagazin II. évf. 5. szám 68. old

A tudomány szerint az emberi szervezet 70%-ban vizet tartalmaz, ám maga a Föld felszínének is 70%-át víz borítja. A víz egy különleges elem, sokféle szempontból ellentmond a fizika törvényeinek. Például a víz csak 100˚C- on forr fel, holott a molekulasúlya miatt 75˚C-on már forrnia kellene. 0˚C-on fagy meg, bár a periódusos rendszer szerint -120˚C-nál kellene megfagynia. Fagyáskor kitágul, könnyebb lesz, ahelyett hogy szabályosan összehúzódna, és nehezebbé válna. Mindezeket a szabálytalanságokat a tudomány máig nem képes megmagyarázni. A tudósok felfedezték,  hogy a víz nem csak kémiai anyagokat tartalmaz, hanem képes információt hordozni, különféle frekvenciamintákat tárolni és más rendszerekre, vagy élő szervezetekre átvinni.


Magzatként 99% vízből állunk és édesanyánk testében is folyadékban úszkálunk, melynek jelentős része víz. Amikor megszületünk 90%-ban víz vagyunk, felnőttkorban ez 70%-ra csökken, időskorban pedig ez 50%. Tehát ha jól belegondolunk életünk során döntően vízként létezünk. Például a folyadékhiány felelős a reuma, emésztési panaszok, szív- és érrendszeri megbetegedésekért, a ráncos bőrért, és az emlékezetvesztésért is. Csupán víz itatásával gyógyíthatók olyan betegségek, mint a gyomorfekély, allergia, hátfájás, vagy depresszió. Tehát a víz mind egészségünkért, mind gondolkodásunkért, mind érzelmi állapotunkért is felelős.


A víz tisztító hatása készséges oldó hatásának köszönhető. A testben feloldja a méreg- és salakanyagokat és megszabadítja szöveteinket és szerveinket a mérgektől. A homeopátia használja fel a víz eme tulajdonságát, hasonlót a hasonlóval elv alapján. Ennél a gyógymódnál a hígítás olyan mértékű, hogy a feloldott anyag kémiailag már alig kimutatható, ám a megfelelő rezgésszint megmarad az oldatban.


Merülés során közvetlen és mélységes kapcsolatba kerülünk nagy mennyiségű és tömegű vízzel, mely környezetének megfelelően tiszta. A merülés során a nyomás hatására nagymennyiségű víz távozik a szervezetünkből méreganyagokkal együtt. A vízveszteséget legtöbbször tiszta ásványvízzel pótoljuk, ami csökkenti a szervezet megterhelését. A tengerek és az óceánok alap rezgése harmóniát és békességet sugároz. Ezért a merülések közben testünk ezt a harmonikus tiszta rezgést veszi át, amit nyugalomként és békeként élünk meg.
A víz életerő, ha testünkben lévő víz mennyiségének 10%-át elveszítjük, kómába eshetünk, ha az 50%-át elveszítjük, nem maradhatunk életben. A vérben és a testnedvekben lévő víz által kering a testünkben az életerő. Ez az áramlás a felelős az aktív életminőségünkért. A víz körbejár a Földön, mely a testünkön is átáramlik, szétterjed az egész világon.  


A tudomány kimutatta, hogy minden, ami a Földön létezik bizonyos frekvenciájú rezgés. Minden történés a világban bizonyos frekvenciájú rezgést hordoz, amely nyomott hagy a környezetén, legyen az akár egy kimondott szó, gondolat, vulkánkitörés, földrengés, vagy háború. A tudomány mai állása szerint az élet a vízben keletkezett. A Földön lévő víz egy része a földön kívülről a világegyetem bizonyos részeiről jég formában érte el a Földet, ahol feloldódott a légkörben, és a már létező ősóceánokban, mivel információhordozó, így egy „életoldat”, mely lehetővé tette az élőlények kialakulását. A víz káoszt is teremthet és életet is adhat, így lett a Föld egy élettől nyüzsgő bolygó. A körforgásban a víz felveszi és tárolja rezgések formájában azokat az információkat, melyek útja során érik. Ezek az információk átáramlanak rajtunk is ahogy megiszunk egy pohár vizet.


A tudósok becslése szerint a Földön megtalálható elemek száma 108 és 111 között van, az emberben eddig 90 elemet voltak képesek kimutatni. Figyelembe véve, hogy az emberi test egy belső világegyetem, ebből következik, hogy magunkban hordozzuk az összes elemet. A buddhista tanítás szerint az ember 108 földi vággyal születik (pl.: zavarodottság, ragaszkodás, irigység és hiúság, stb.). Logikai feltételezés alapján a 108 elem megfeleltethető a 108 földi vágynak. Japánban kifejlesztett egyedi rezgésérzékelő műszer segítségével képesek az emberből, és a különböző anyagokból áradó egyedi rezgések mérésére. Észrevették, hogy az emberek által kibocsátott negatív érzésekből származó rezgések megegyeznek egyes elemek által kibocsátott rezgésekkel: például az ingerültség által keltett hullámok megegyeznek a higany rezgésével, a harag az óloméval, a bánat és a szomorúság az alumíniuméval, bizonytalanság a kadmiuméval, a kétségbeesés a vaséhoz hasonlít, a stressz pedig a cinkhez kapcsolódik.


Masaru Emoto kísérletei azt is bebizonyították, hogy a gondolatok is képesek a vizet alakítani. Ezt a víz fagyásakor keletkező kristályokkal bizonyította be. Ezért mondhatjuk, hogy szinte a saját közegünkben merülünk. Ez a nyugalom birodalma, ahol az ember megismerheti önmagát.


Kölcsönös hatással van egymásra a víz és az ember. A vízben élő állatoknak ez a közeg az életet jelenti, ám az embernek akár halálos is lehet. A búvár emiatt különleges helyet foglal el a két rendszer között. A búvár bizonyos szabályok betartása mellett ugyanúgy mozoghat a vízben, mint bármely vízi élőlény, annak ellenére, hogy az emberi fajhoz tartozik.

 

Magyarországon a vízhez kapcsolódó hiedelmek


Már a legkorábbi regékben is megtalálhatjuk a vízzel kapcsolatos hiedelmeket. Álmos anyjának”.....méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak”. Szent László király a hagyomány szerint Mátraverebély határában, a Cserhát sűrűjében 1092-ben kun üldözőitől egy szakadékot átugratva csodás módon megmenekült. A király lova patájának nyomából fakadt a mai Szent Kút. Ennek a kútnak gyógyító erőt tulajdonítanak. A csángók az hiszik, hogy a kutak kiszáradásával jön el a világvége, s csak az Antikrisztusnak lesz vize, amellyel magához csalogatja az embereket.


Magyar népszokások szerint a bő termés reményében, vízzel loccsantják le az aratásból hazatérő gazdát; a boszorkányok távoltartására, a kemencéből kivett kenyeret is vízzel kenik be. A húsvéti locsolás szokása, amikor a lányokat, asszonyokat az élet vízével locsolják le, a megtisztulást és újjászületést hívatott szolgálni. Ezeken kívül még számtalan hiedelem tapad a vízhez, így például, ha valaki meghal, a környéken a vízzel teli edényeket ki kell üríteni, mert ellenkező esetben balszerencsés lesz a ház népe. Rossz előjelnek számít a vizet cél nélkül forralni, mert az eladósorban lévő lány nem megy férjhez.


A magyar népi hitvilág a folyók, tavak, kutak vizét benépesítették természetfeletti lényekkel. A magyar nyelvterületen egységes nevük vagy formájuk nincs, azonban több táji elnevezés, hiedelem és monda utal arra, hogy hittek a vízilényekben. Egyesek szerint haláluk után azok váltak vízilényekké, akik valamilyen okból vízbe fulladtak. A víziember ijesztő feketearcú, halfogú, hosszú görbekörmű és szőröstestű; víz alatti palotájában élt, oda húzta le a fürdőzőket, főleg akkor, ha felesleges csapkodásukkal, kődobálásukkal megzavarták nyugalmát. A vízilények különfélék.

A nagycétényi hordófejű torzember, a tápai szőrösbüfögő megkergette a vízenjárókat, az algyői veressipkás és feketegyermek hirtelen a csónakban termett, rávigyorgott a megrémült halászokra és ismét vízbe ugrott. A sokfelé ismert zöldruhás emberke a vízbe húzta azt, akit megragadhatott, a nemespanni vízivó elitta a malom elől a vizet, a tápai víziőrdög megkötötte a csónakot, felszaggatta a hálót; hasonló volt a Tisza menti vizőrző.

A tápéi meredttestű hirtelen benttermett a ladikban, lefeküdt és holtnak tetette magát. Ha nem bántották, lassan megelevenedett és éppen olyan hirtelen kiugrott a csónakból, ha azonban bántották, elsüllyesztette.

A Szeged vidéki holtember meredt testtel hullaszerűen úszkált a víz színén. Arra törekedett, hogy a halászok a csónakba vegyék; ha sikerült, a csónakot elsüllyesztette, a bentlevőket otthonába vitte.

Csanádapátfalván valami hableányféle férfiról is tudtak: nevét nem jó kiejteni, mert megjelenik és kioldja a hálót. A férfiak mellett a vizeket vízi-, hab-, szép- vagy élányok (éjlányok) népesítették be. Derékig leányok: kibontott hosszú hajjal, derékon alul hal alakkal. Az erdélyiek és a dömösiek csoportosan lármáznak az erdőkben, a fákra is felmásznak és ijesztgetik az éjjel kintjáró embereket, a szigetvári hableányok kiénekelik a jövendőt s tőlük ered minden dal, a balatoni széplányok és a cserháti élányok pedig csoportosan lubickolnak és énekelnek. Az éneklő vízilányok férfipárja a Szamos menti víziember: énekel és ruháit mosogatja. Szeged környékén kokosnak, Bakonyalján kankusnak nevezik a kutakban lakó emberalakot, de ezek inkább csak gyermekijesztők, hogy a gyerekek ne menjenek a kút közelébe, mert behúzza őket.


A magyaroknál mivel vándor pusztai nép volt a víz mindig is kincsnek számított és nagy tiszteletben tartották azt, az ismeretlen és veszélyeket rejtő környezetet pedig az ősi természet tisztelet miatt mindenféle különös lényekkel népesítették be. A búvár is egy ilyen különös kétéltű lény a víz és a szárazföld között.

 

Kommunikáció a víz alatt


A víz az állatok számára kommunikációs eszköz, ahol a hang négyszer gyorsabban terjed, mint a levegőben ám irányát az ember csak sok gyakorlás után képes beazonosítani. A Genfi Egyetem kutatási programjában azt vizsgálták, milyen feltételek mellett lehet megállapítani a hang irányát a víz alatt. A kísérlet ideje alatt a búvárok neoprén csuklyát viseltek, az első kísérletnél a füleknél egy-egy nagy lyukat vágtak így a hangirányát nem tudták megállapítani. A második kísérlet alatt a búvárok szintén neoprén csuklyát viseltek, amelyen a füleknél egy-egy apró méretű lukat vágtak. Ez utóbbi kísérletnél, a kísérleti alanyok képesek voltak megállapítani a hang irányát, ugyanis az apró lukak úgy működtek, mint kis hangszórók. Huygens-elv alapján a terjedő hanghullámok útjába kis nyílással ellátott akadályt helyezünk, akkor a hullámok a nyílás mögött úgy terjednek, mintha a nyílás lenne a hullámforrás.
A búvár sportolók körében elterjedt, hogy versenyeiken a víz alatt, segítségül hívják a hang alapján tájolást, hivatalosan ugyan nem elfogadott, de a sportolók szerint egy 30-40˚-os eltéréssel meg lehet állapítani a társ helyzetét.


Bár sok gyakorlással meg lehet állapítani a hangok irányát, de a jel leadás is körülményes, ezért a búvárok egy külön jelrendszert dolgoztak ki, mely a vizualitáson és közmegegyezésen alapul. A jel adója és vevője is képes a kódolásra és annak dekódolására.
A legfontosabb jelek:


  • OK
  • nem OK
  • egyenlítési probléma
  • hideg van
  • elfogyott a levegő
  • együtt úszás
  • le
  • fel
  • nézz
  • irány jelölések
  • állatok „megnevezései”

Ezeket a kézjeleket egymás felé fordulva mutogatják el. A figyelem felhívást elősegíti a shaker, vagy a duda, ezek hangját mindenki ismeri. A különféle speciális képességek megszerzése során további jeleket tanulunk meg, valamint külön jelrendszere van az éjszakai merüléseknek és a csökkent látótávolságú merülőhelyeken való merüléseknek.
A szavak ebben a környezetben alkalmatlanok, bár a szavakkal amúgy is felszínesen lehet csak kommunikálni, mert a szó tartalma, amit valójában mondani akarunk nem mindig jut el a partnerhez, csak fizikailag a szó jut el a másikhoz. Ami eljut a partnerhez, abban nem lesz benne ugyanaz a jelentés, mint amit eredetileg hordoz. Valami mást fog hordozni, valami sokkal sekélyesebb dolgot. A partner újabb jelentésréteget tesz hozzá, így a valódi jelentése már torzul, könnyen félreérthetővé válik.

A víz alatt használt jelek száma korlátozott, így nem lehet bonyolult témákat, érzelmeket kifejezni. A jelek segítségével nem lehet hazudni. Ez egyfajta tisztaságot ad a csoportnak, és ilyen körülmények között a felszínen is elég nehéz hazudni. Nagyon sok metakommunikációs eszközt használunk, és nagyfokú kreativitást igényel, ha mégis valami bonyolultabb dolgot szeretnénk egymásnak mondani.


Amikor merülsz, csönd vesz körül, magába a csöndbe merülsz bele. A csöndet nem lehet félreérteni. Ez a csönd létrehoz egy belső csöndet, megnyugvást, ekkor meghallhatod önmagadat, alkalmat ad önmagaddal való kommunikációra, vagy egyszerűen csak arra, hogy a jelenben létezzél.


Természetesen a technika fejlődésének köszönhetően megjelentek a teljes arcot befedő mikrofonnal ellátott maszkok is, ám ezek az áruk miatt még nem mindenki számára elérhetőek és a vészhelyzeti reduktor/ lélegeztető csere is körülményesebb. A másik lehetséges megoldás a víz alatti kommunikációra az írás. Ez egy műanyag táblát és egy ceruzát jelent, mindkettő vízálló, de ebből kifolyólag ez szintén vizualitáson alapul és minimális távolságot feltételez. Üzleti vállalkozásként újabban a halláskárosultak részére kifejlesztett jelbeszédhez nagyon hasonló kommunikációt próbálnak meg elterjeszteni. A tanfolyam, amin ezt el lehet sajátítani költséges és csak az Egyesült Államokban létezik a Seasigns cég fejlesztette ki. Mivel ezt a fajta kommunikációt is csak az érti, aki elvégezte a tanfolyamot, ezért vagy minden nemzetközi merüléssel foglalkozó szervezetnek kötelezővé kellene tenni ennek a bevezetését, és így a széleskörű elterjedését biztosítani, vagy ez is csak egy próbálkozás marad a sok közül. Magyarországon is vannak hasonló törekvések a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) elnöke dr. Kósa Ádám maga is búvár, és felajánlotta a segítségét, hogy más búvárokkal közösen egy jelnyelvet hozzanak létre.

 

A víznek a búvár fiziológiájára gyakorolt hatása

 Első ránézésre a víz nem az az élőhely, ami a humán lényeknek megfelelne, hisz nincs kopoltyúnk, hogy lélegezni tudjunk a víz alatt. Nehezebben viseljük a hideget és nem tudunk, olyan mélyre merülni, mint a halak. Szemünk és hallásunk a földi légkörhöz alkalmazkodott a víz helyett.


Létezik egy elmélet a „Vízimajom elmélet”, mely szerint a törzsfejlődés, az evolúció során még az australopitecuszok megjelenése előtt (tehát több millió évvel ezelőtt) az emberszabásúak egy csoportja különböző környezeti tényezők hatására víz közeli élőhelyre kényszerült, ahonnan az élelmet meg kellett szerezniük és így lassan kezdtek áttérni a tengeri emlős életmódra. Az úszáshoz előnyösebb a csupasz bőr, a szervezetbe került felesleges sót kiizzadja és kisírja az ember; ahogyan a tengeri emlősök is kiválasztják azt. Másrészt pedig őseinknek imádnia kellett a vizet, mert akik ezzel nem így voltak, azok a táplálékhiány miatt kipusztultak.

Sir Alister Hardy vízi biológus 1960 The New Scientist, Elaine Morgan: The Aquatic Ape Hypothesis 1980


Az elméletet alátámasztja az, hogy olyan afrikai területet is találtak geológusok, amely abban az időben a tengerbe süllyedt és csak néhány kicsi sziget maradt szárazon, majd hozzávetőleg másfél millió év múlva a szigetek ismét felemelkedtek és csatlakoztak a szárazföldhöz.


Ez az ún. "vízimajom elmélet" más emberi tulajdonságokra is elegáns magyarázattal szolgál. Az emberi újszülötteket legalább három hónapos korukig nyugodtan a vízbe lehet dobni, nem fulladnak meg. Egyrészt a víz alatt nem vesznek levegőt - merülési reflexük van -, másrészt szemben a majmok vézna csecsemőivel, akiknek merülési reflexük sincs, a csecsemők zsírpárnásak, gömbölydedek, azért is könnyen fennmaradnak a víz felszínén. Amikor Cook kapitány 1778-ban felfedezte a Hawaii szigetcsoportot, megdöbbenve látta, hogy az újszülöttek a hátukon fekve lebegnek a meleg áramlatokban és a lagúnákban. Azóta számos más meleg tenger, vagy folyó mellett élő természeti népnél megfigyelték, hogy a gyerekek előbb tanulnak meg úszni, mint járni.


Csupaszságunkkal az a fő gond, hogy majd minden szavannai állat bundát visel. Az ugyanis – bármily meglepő – napernyőként véd a tűző nap melegétől. A vízhez alkalmazkodott emlősök viszont, mint a delfin, a bálna, a fóka, vagy a víziló, mind csupaszok. Egyedül az elefánt mely csupasznak tűnik a szárazföldi emlősök közül, de a DNS vizsgálatok bebizonyították, hogy az elefánt legközelebbi rokona a tengeri tehén. Az egyetlen megmaradt szőrzetünk a haj, mely védi a fejünket a napsugárzástól, ha az kilóg a vízből, illetve, mivel a fejünkön keresztül veszítjük el a testhőnk 50%-át így ez a víz alatt is jobban szigetel. A bunda más célt is szolgálhat az emberszabásúaknál a kicsiknek születésük után meg van a Moro-reflex, vagyis a kapaszkodási reflex. Igaz ez a képesség az embergyerekeknél is meg van, de ez csak akkor hasznos, ha van mibe kapaszkodni, tehát a bunda elvesztésének jó oka kellett, hogy legyen. Ha a kicsi nem tud nagyot esni, mint a vízben, a bunda helyett a lebegés képessége válik célszerűvé. Az emberszabásúaknak víziszonyuk van, viszont az embercsecsemő már kezdetektől feltalálja magát a vízben, képes visszatartani a lélegzetét, képes lebegni, amit a zsírpárnák is elősegítenek. Az emlősöknek a szavannán nincs felhalmozódó zsírrétegük, mert ez akadályozná őket a túlélésben, egyedül a vízi élőlények halmoznak fel a túlélésük szempontjából lényeges hőszigetelő zsírréteget.


Az izzadás és a könnyek által kiválasztott só, arra utal, hogy egykor evvel meg kellett birkóznunk. A szavannán a napi 15 liter izzadság kiválasztása elég luxus, és a vizelet kiválasztás is sokkal nagyobb, mint bármely más földi emlősnél. Az ember a testének víztartalmából 10%-ot elveszít, akkor kómába esik. A szavannán élő állatok, akár 20%-ot is elveszíthetnek minden következmény nélkül. A vízzel csak akkor bánhatunk ilyen nagyvonalúan, ha bőven állt rendelkezésünkre.


Lucy nagynénénket Donald Johanson találta meg Kelet-Afrikában, Hadarban. A hölgy kb. 3-4 millió éves. Lucy már két lábon jár, de köré szavanna helyett erdőcsoportokat és sok-sok vizet képzeljünk el. Csontjait ugyanis halcsontvázak és krokodiltojások közül kellett kibányászni. Földtörténeti kutatások is azt bizonyítják, hogy Afrika ezen vidéke, ahol az összes emberszerű rokonunkat megtalálták, részben víz alatt állt, és tulajdonképpen a táj képét sok-sok szigetecske és a köztük hullámzó tenger alkotta. Lucy és családja választhatott a vízundor leküzdése és az éhenhalás között. Az előbbit választotta. Borneon élő nagyorrú majomnak is hasonló az élőhelye, és ő is kiválóan úszik, csak úgy, mint a bonobonók, melyek állítólag a legközelebbi őseink.


XIX. században Paul Bert kísérletet végzett, melyben kiderült, hogy ha arcunkat vízbemerítjük automatikusan lassul a szívverésünk, ez csak a tengeri élőlényeknél figyelhető meg. A majomszabásúaknál nincs meg, fulladozni kezdenek, nincs meg a levegő visszatartási reflex és orrlyukaik is felfelé állnak, képtelenek azokat elzárni, vagy szabályozni.


A gyakorlat bizonyítja, hogy a vízben szülés jót tesz a babának és az anyának is, aki mikor víz alatt jön a világra, rögtön tudja, hogy neki most nem szabad levegőt vennie. Ugyanis a merülési reflex része a lélegzetvétel automatikus szüneteltetése. A babák a víz alatt később is minden félelem nélkül, vidáman úszkálnak, játszanak, s időnként felbukkannak a felszínre levegőért, mintha született delfinek lennének.

Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, tudományos munkatárs


Az emberi faj különlegessége a beszéd képessége. Bár sok emberszabásút igyekeztek megtanítani erre, de a jelbeszédek használatán kívül más eredmény nem született. Először is a beszédhez akaratlagos légzésszabályozás szükséges, másodszor a gége, nyelő- és légcsövünk felépítésének különbsége. Az emberszabásúaknál a nyelő- és légcső funkcionálisan el van választva és a gége állása változik, az embernél ezek össze vannak nyitva és a gége alsó pozícióban van. A csecsemőknek kezdetben a gége állása az emlősökéhez hasonló, ami megkönnyíti a légvétel és a táplálkozás egyidejű alkalmazását. Később a gége leszáll (ekkor következik be a legtöbb csecsemőhalál, vagy gyermekágyi halál). Ezt az átmeneti időszakot a háton fektetéssel lehet legjobban átvészelni, mint mikor a gyermek a vízben lebeg.


A tudósok adatai szerint az evolúciónk során az agyunk térfogata megnövekedett, míg a szavannán élő állatoknál csökkent. Az agy 65%-a zsír, felépítéséhez rengeteg fehérje szükséges, ez csak úgy lehetséges, ha fehérjékben gazdag környezetben élnek. A fő fehérje forrás, ami az  agy növekedéséhez szükséges az omega 3 és omega 6 zsírsavak, melyek halakban, tengeri élőlényekben fordulnak elő olyan mennyiségben, ami elegendő ehhez .

Amerikai Fizikai Antropológusok Társasága 2002 Science folyóirat

 A fehérje forrás teszi lehetővé, hogy az ember egész évben fogamzás képes, míg a szavannai emlősök csak periodikusan fogékonyak.


A leggyakoribb fóbia a magasságtól és a nyílt terektől való félelem, ha azt vesszük ez a szavannáról származó ősünkre nézve eléggé aggasztó. A legritkább fóbia a víziszony. Ha valamilyen meditációs, vagy lazító technikát végzünk, az emberek többsége egy vízpartot képzel el magának, míg az erdő jellegzetesen a veszély megjelenítése.


Amikor valami okból pánik rohamot kapunk, ennek jellegzetes lefolyásában az első lépés a légzés leállása, amit kapkodó légzés követ. A ziháló légzés reflexes úton lép fel és ez által túl sok belélegzett oxigén okoz bizonyos tüneteket (szédülés, mellkas szorító érzés, stb.), mely aztán megrémítheti a beteget. A vizsgálatok kimutatták, hogy a betegek fokozottan érzékenyek az oxigén hiányára.

Donald Klein pszichiáter

Az agyi légzőközpontban lévő receptorok, ilyenkor túlérzékenyek és először légzésmegállás, menekülési kényszer majd ziháló lélegzet következik. Mint minden betegségnek így a pániknak is van evolúciós elmélete. Ha vízi életet feltételezünk, a víz alatt elfogy a levegő, ilyenkor egy átmeneti légzésbénulás megakadályozza a víz belélegzését, a menekülési kényszer a víz felszínére hajtja az embert, ahol ziháló lélegzettel helyre állítja az oxigén hiányt. Saját tapasztalataimból kiindulva, a búvárkodás alatt az egyik leginkább felmerülő félelem, vagy pánikot kiváltó esemény, amikor úgy érzem, elfogy a levegő, vagy nem elég az adott levegő mennyiség. Ez azonban nem egyedi eset és nem csak nálam fordul elő, van aki emiatt dupla palackkal merül. Amikor elkezdődik nálam a pánik roham a víz alatt, bár ritkaság, de a kezdetekben előfordult, valóban átmenetileg képtelen voltam levegőt venni, a légcsövem görcsösen összeszorult, megakadályozva a légvételt, ami oxigén hiányt idézett elő, menekülési kényszer lépett fel, és mint mindenki tudja a víz felszíne felett reméli az ember  a megfelelő levegőmennyiséget. Amint megindultam a felszín felé, csökken a görcs, viszont ziháló légvétel lép a helyébe, amit kontrollálni kell a felszín alatt, ha ez sikerül, akkor a merülés is biztonságosan folytatható.


Mai elfogadott nézett szerint szemünk nem alkalmas a víz alatti látásra. Ezt az elméletet már az 1700-as évek végén cáfolta Thomas Young (1773-1829). A munkássága a szem akkomodációjával volt kapcsolatos. A látás alapvető mechanizmusát, a szemlencse képalkotását Descartes már jó százötven évvel előbb tisztázta. Young fizikai és fiziológiai kísérleteivel bizonyította, hogy a szemlencse görbületét vagyunk képesek megváltoztatni és ezáltal alakul ki az éles képalkotás. Kísérletei során bebizonyította, hogy a szem erre a víz alatt is képes, tehát egy olyan törésmutatójú közegben, mely a szaruhártyáéval közel azonos. Megbizonyosodott róla, hogy a szem akkomodációs képessége ugyanolyan a vízben, mint a levegőben. Tanulmányai feledésbe merültek, ám tavaly egy svéd kutatócsoport vizsgálta a mokenek képességeit, egy népcsoport Mianmar és Thaiföld határán, akiknek a szeme alkalmazkodott a víz alatti látáshoz. Ők halászó,vadászó- gyűjtögető életmódot folytatnak, mindenféle segédeszköz (búvárszemüveg) használata nélkül hozzák fel akár 25 méteres mélységből is a táplálékukat. A moken gyerekek látása a víz alatt kétszer élesebb, mint a hasonló korú európai gyerekeké. A moken gyerekek a víz alatt képesek szemlencséjük alakjának a megváltoztatására, amire minden ember képes, ám a víz alatt az átlag ember ezt a képességét nem használja. Valószínűsítik, hogy a moken gyerekek ezt akaratlagosan idézik elő, ugyan úgy ahogy pupillájukat is akaratlagosan tudják leszűkíteni 2mm-re,  az átlagos gyereket csak 2,5 mm képesek azt szűkíteni.  Saját tapasztalataimból kiindulva erre nemcsak a moken gyerekek képesek. Sokat tartózkodtam kiskoromban a vízben, uszodában, tavakban és állandóan nyitott szemmel úsztam. Kiválóan láttam, ezt a képességemet az idők során elvesztettem, mert nem kellett használnom, és a szemeim ellustultak.


A víz alatt a hang négyszer gyorsabban terjed, mint a levegőben, ezért a két fülünk között fellépő különbséget képtelenek vagyunk megfelelően érzékelni, ám egy kis technikai bravúrral, vagy sok gyakorlással ez is megoldható. A búvár versenyúszók gyakorlással képessek 30-40˚-os eltéréssel megállapítani a hang irányát.


Amennyiben a vízben hosszabb ideig tartózkodunk nagyobb nyomás alatt változások állnak be szervezetünkben. Jaques Cousteau tudományos kísérlete során 10 ember egy hónapot töltött 11 méteres mélységben, ahol két bár nyomás uralkodik. A feljegyzett adatok szerint először az időérzékük vált bizonytalanná, felborult a belső óra. A napfény és árnyék váltakozása csalóka volt ebben a mélységben, úgy tűnt mintha minden irányból áradt volna a napfény. A napfény illetve az UV sugárzás pótlására napi 10 perc ultraibolya besugárzást használtak, ez összefüggésben állhat a csontok fejlődésével is. A testben a vörös vértestek száma lecsökkent, ennek ellensúlyozására megfelelő étrendet alkalmaztak. A vágások, horzsolások sokkal gyorsabban gyógyultak, a szőrnövekedés szinte leállt. A magas parcionális nyomás hatására a vérerek összehúzódnak, ezáltal bizonyos fejfájások elmúlnak illetve a másnaposság is hamar elreppen (elúszik), bár veszélyes másnaposan merülni. Ez annak a következménye, hogy az aorta érben van az érzékelő receptor, ami a nyomás hatására állandó téves információt közvetít az agyunk felé, mert szerinte magas a vérnyomásunk, ezért agyunk fokozza a vizelet kiválasztást. Ez okból a menses előtt a hölgyek nem vizesednek fel, és a menses előtti testi jelenségek sem mutatkoznak.  A víz alatt hosszabb idő eltöltése miatt a szívverésünk lassul, sokkal nyugodtabbá válunk. Persze van néhány probléma, melyet meg kell oldanunk, például a sűrített levegő hosszabb ideig tartó 10 méteren vagy mélyebben történő belégzése szervezetünkben nitrogén feldúsulásához vezet, elnyelődik testszöveteinkben és ez elég lassan ürül ki. A felemelkedés hatására szervezetünkben a nitrogén kiválik, és ha túl gyorsan emelkedünk ereinkben légbuborékot képezhetnek, ami elzáródásához vezethet.


A víz alatt való hosszabb időjű tartózkodás fizikumunkra gyakorolt további hatásait érdemes kutatnunk, hisz a globális felmelegedés illetve a növekvő UV koncentráció a víz alá kényszeríthet minket, hisz a vízszint megemelkedik és a víz az UV sugárzást is szűri.

 

Ruházat


A búvárok speciális ruházatot használnak merülések során, ez mindig az adott merülésnek megfelelő. Két fő irányvonal van a nedves ruhás merülések, illetve a szárazruhás merülések.


A búvárruha alapvető feladata, hogy biztosítsa a merülő testének hő védelmét, és óvjon a sérülésektől is. A merülés során a búvár testhőmérsékletének csökkenése – erre a természetes vizek legmelegebbikéiben is számítani kell – korlátot szab a merülési időnek, és amennyiben a lehűlést a búvár figyelmen kívül hagyja, annak súlyos következményei is lehetnek. A modern kor egyik első búvárának, az osztrák származású híres fotográfus, író, biológus Hans Hassnak tulajdonítják a mondást, mely szerint a búvárok legnagyobb ellenségei nem a cápák, hanem a hideg víz…


A távoli régmúlt első búvárai valószínűleg szinte teljesen csupasz testtel merültek a víz alá. Bizonyít(hat)ja ezt, hogy az amák, a japán búvárnők fedetlen testükre csak az elmúlt évtizedben vettek ruhát, melynek oka elsődlegesen az volt, hogy mint idegenforgalmi látványosságot, számtalan turista kereste fel, fotózta, filmezte őket munkájuk közben. Az antik- és középkori búvárábrázolásokon a merülök viseltek több-kevesebb ruhát, azonban nem bizonyított, hogy azzal testüket a lehűléstől, a sérülésektől óvták.


A felszíntől független búvárkészülékek megalkotása a búvárruhákkal szemben is új elvárásokat támasztott. Talán az első, „önálló” búvárok által használt öltözetet a II. Világháború előtt, az olasz haditengerészet úszóharcosai részére fejlesztették ki. Ez egy rugalmas gumifóliából készült zártrendszerű búvárruha volt.


A kedvtelési célú sportbúvárkodás elterjedése is jelentős változásokat eredményezett a búvárruhák fejlődésének történetében. Az első sportbúvárok általában ruha nélkül merültek, ezért nagyon sokat fáztak. J. Y. Cousteau a „Csend világa” című könyvében így írt ezekről a hősi időkről: „Mivel nagyon fázós vagyok, heteket töltöttem gumiruhák ragasztásával. Az első ilyen öltözékem (1938-ban készítette a Kapitány) különösen nevetséges volt, olyan voltam benne, mint valami vízi Don Quijote. A második óriási pólyához hasonlított. …Csak 1946-ban végeztem el az utolsó simításokat „állandó térfogatú”-nak nevezett ruhámon, amelyet azóta is használunk… : „Újabban Dumas szivacsos gumiból olyan testhezálló zekét készített, amely 15-20 percig hatásosan megvéd a hidegtől, és amellett teljes mozgásszabadságot biztosít.” (Valószínűleg a „szivacsos” anyag neoprén volt.)


Az első nedves neoprén „búváröltönyök” 1956. körül jelentek meg a világ nyugati féltekéjén a búvárboltokban. Ezek a búvárruhák fekete színűek, kívül-belül sima felületűek voltak, és többnyire nadrágból, „pelenkás felsőből” és különálló csuklyából álltak.


A magyar búvárok az 1960-70-es években nagy becsben tartották a neoprén ruhákat, mivel jó minőségű búváröltönyt a „vasfüggöny” túlsó oldaláról, meglehetősen borsos árért lehetett csak szerezni. A hazai búvárok mindig is találékonyak voltak, így megpróbálkoztak a neoprén anyag helyettesítésével is…(nem sok sikerrel)


A ruhán felül különböző kiegészítők is tartoznak a felszereléshez, melyek speciálisak ezek a következők:


ABC

Búvármaszk, pipa, uszony

Jacket

mellény, lebegést elősegítő eszköz


palack
kesztyű és csizma
súlyozás
légző automaták


Magyar vonatkozásokat is megemlítenék, mert fontos szerepet játszott a könnyűbúvárkodás kialakulásában: Levegőellátó rendszerek fejlesztésének „kevéssé ismert” történelmében egy magyar vonatkozású eseményről is – fontos – megemlékezni. Kőszeghi- Mártony Károly, az osztrák- magyar hadsereg hadmérnöke 1828-ban kezdte meg légzőkészüléke tervezését.  

Kőszeghi 1783. március 12-én, Sopronban született, az első „földnyomás” kutatók közé tartozott. Sáncművek építéséért és egyéb hadmérnöki munkálataiért legfelső – császári – dicséretben részesült, majd halálának évében, 1848-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Nevéhez fűződik még a tábori mozgókonyha, a „gulyáságyú” feltalálása is.


A tudós hadmérnök alapvetően nem víz alatt használható búvárkészüléket tervezett, hanem egy olyan szerkezetet, mely lehetővé tette a föld alatti robbanások után az ott lévő mérgező gázok ellenére is a gyors behatolást. Korábban (1795-ben) a francia Alexander Humboldt készített már ilyen készüléket, azonban az csak néhány percig volt használható, mivel – lényegében a – gázálarc ősét találta fel. Kőszeghi-Mártony Károly légzőkészüléke egy 6 literes, a katona hátán viselt, 20 bar nyomású levegővel feltöltött palackból és egy csuklya-gázálarc szerű, nyomás csökkentő szelepes fejrészből állt. Lényegében egy a gyakorlatban is használható frisslevegős készüléket – mely elve azonos a búvárkészülékkel – fejlesztett ki Kőszeghi. A készüléket C. E. Kraft bácsi gyártotta sorozatban a hadsereg részére, de a bécsi tűzoltóság is használta a magyar mérnök találmányát. Kőszeghi halála után a császárvárosi „labanc” mechanikus 1861-töl a saját nevén kezdte el forgalmazni a szerkezetet, magyarul ellopta azt. Jeles tudós hadmérnökünk neve, találmánya az idők során – sajnos – feledésbe merült.

A Tűzoltóság VIII. kerületi központi laktanyájában a légzőkészülék képe megtekinthető. Érdekesség még, hogy a Verlag Stephanie Naglschmid, Stuttgard kiadó búvártechnika könyvsorozatában megjelent 2. kötet – Flashen, Ventile – 5 oldalán, lényegében a „nyitó képen” Kőszeghi készüléke szerepel.


Az 1950-es évek végére Magyarországon több búvárklub alakult. Ezeknek a szervezeteknek a búvárfelszerelések beszerzése az adott korszak „sajátosságai” miatt nem volt egyszerű feladat. Ezért érthető, hogy többen a saját építésű légzőautomaták megvalósítását egyszerűbb feladatnak tartották, mint azok külföldről történő beszerzését. Farkas Ferenc tervei alapján 1959-ben készült el az első magyar gyártmányú, „Úttörő” elnevezésű, sorozatban gyártott sűrített levegős légzőautomata. Érdekessége volt ennek az automatának, hogy csak egy gégecsővel volt felszerelve, melyen keresztül a búvár a levegőt kapta. Említést kell tenni a BHG búvárairól is - Sáfrány Ferenc vezetésével -, akik ebben az időben szintén gyártottak légzőkészülékeket. A hazai „békaemberek” felszereléssel történő ellátatlanságát, a beszerzések nehézségét jól szemlélteti, hogy az 1960-as évek közepén az FTSK DELFIN búvárai is saját használatukra „házilagos” kivitelben készítettek 10 db hátreduktort.

  Ezek közül egy példány a Palatinus-tó „Búvármúzeumában” került kiállításra

Évekkel később pedig az AMPHORA Club búvárai - Surányi Csaba vezetésével - sorozatgyártásban állították elő a hazai búvárok körében közkedvelt Amphora Snark Silver elnevezésű légzőautomatát. El kell oszlatni azt az esetleges tévhitet, hogy ezek a házilagos előállításban készült felszerelések holmi „barkács holmik” voltak. A hazai búvárok sokasága évtizedeken keresztül használt - a legkülönfélébb célból és körülmények között végrehajtott merülésekhez- ilyen légzőautomatákat, anélkül, hogy a felszerelések hibájából végzetes, vagy súlyos baleset következett volna be…


Merülésnek megfelelően különböző összetételű levegőt alkalmazunk, ezek a következők:
sűrített levegő
nitrox
trimix
héliox
egyéb gázkeverékek


Külön kasztot képeznek a mélyvízi búvárok, de ő róluk az adott tanulmányban nem kívánok szólni.

 


Etika


A búvároknak külön etikai szabályaik vannak:

  • Felszerelést és a gépjárművedet úgy helyezd el, hogy a merülő helyed, vagy indulási pontod környékén ne akadályozd a közlekedést, a nyilvános helyekre való be- illetve kihajtást.
  • Felszerelésed mindig rendezett legyen, hogy a merülési hely ne keltse rendetlenség látszatát.
  • Tájékozódj a merülési hely és a megközelítési útvonal birtokviszonyáról, ha szükséges kérj engedélyt.
  • Átöltözés közben nem sérthetsz közerkölcsöt. Köteles vagy úgy átöltözni, hogy ezzel ne botránkoztasd meg a környezetedet.
  • Alakíts ki pozitív képet a búvárokról udvariasságoddal, és segítőkészségeddel, józan viselkedéseddel.
  • Ne korlátozd a többi embertársad jogát, és lehetőségét abban, hogy ők is felhőtlenül élvezhessék a környezetet. Lehetőleg ne zavard meg mások nyugalmát.
  • Győződj meg róla, hogy érvényesek- e a merüléshez, víz alatti tevékenységhez szükséges engedélyeid. Tartsd be az adott ország törvényeit, szabályait. Működj együtt a helyi hatóságokkal, búvárbázisokkal, kikötői kapitányságokkal.
  • Ne szemetelj, és ne rongáld semmilyen módon a tengerparti környezetet. Nagyon törékeny ökológiai rendszer, melynek az egyensúlya könnyen felborulhat emberi beavatkozás következtében.
  • A búvárok nagyban hozzájárulhatnak egy terület gazdasági fejlődéséhez . A jó gazdasági összhang egy közösséggel hosszú távú, jó emberi kapcsolatokat és hozzáférési lehetőséget biztosít a búvárok számára.
  • Optimális merülési feltételek érdekében érdeklődj az adott helyről, és merülési feltételekről a helyieknél, vagy a helyi búvárbázisoknál. Bízz meg a vízzel, fenékviszonyokkal, áramlásokkal kapcsolatos ismereteikben.
  • Segítséget addig a szintig kell nyújtanunk, amíg saját testi épségünket nem veszélyeztetjük.
  • Egymással viccelődni, heccelődni csak a parton lehet, a vízben ennek nincs helye.
  • Merülni csak párban lehet.
  • Figyelj merülőtársadra, segítsétek egymást.
  • Minden merülésnél legyen elérhető az elsősegélynyújtó felszerelés és az oxigénes készlet, valamint a DAN

Divers Alert  Network/ Nemzetközi búvárszervezet

segélytelefonszáma, egy működő mobil telefonnal együtt.

  • Hajós merüléseknél az ezekre vonatkozó merülési szabályokat tartsd be.
  • Ne vadász a víz alatt, gyermekeid is hadd lássák a tengerek élővilágát. Ha mégis vadászni szeretnél, válts ki engedélyt az önkormányzattól és tartsd be a méretekre és fajokra vonatkozó tiltásokat. Ne járj felhúzott szigonypuskával a parton!

 

Szertartások

A szertartások mindig is fontos szerepet játszottak a közösségek életében.  A szertartás lényege az élmény, az átlényegülés, a meghaladás, a tudatosság, a külső és belső előkészületek, esetleg próbatételek, az idő megszentelése és a történés megszentelése - amikor az idő puszta mennyiségből egycsapásra minőséggé változik át. A szertartás tehát periodikusan ismétlődő alkalom, amelynek során meg lehet jeleníteni és át lehet élni a közösség legfontosabb értékeit, az összetartozást, a megújulást, továbbá az erővel telítődést és felszabadulást, valamint feleleveníteni a közös célt.


Az egyén számára pedig egy biztos pontot jelent az életben, mely mindig ugyanabban az időben ugyanúgy végrehajtott cselekvéssorhoz kapcsolódik, mellyel igazolja egy adott közösséghez tartozását.


A búvárok számára már maga a merülés is egy különleges szertartás, mely átlényegüléshez vezet, ahol egyedül maradsz a csend birodalmában, de mégis tudod, hogy a közösség tagja vagy, beleolvadsz a természetbe, mégis átéled egyéniségedet. A merülés és az arra való felkészülés, mind- mind a szertartás egy- egy rituális cselekedete.

  • Mielőtt merülnénk, össze kell szerelni az egyéni felszerelést. Ezt mindenki pontosan, teljes összpontosítással, szertartásosan végzi, hisz ettől függ az életünk. Szinte meditációként is felfoghatjuk.
  • Merülés megkezdése előtt ellenőrizni kell az egyéni felszerelést az AMORLO elv szerint.

A=ABC, M= mellény, O= ólom, R= rögzítések, L= levegő, O= OK.

  • Merülés megkezdése előtt ellenőrizni kell a párunk felszerelését az AMORLO elv szerint.
  • Maszk párátlanítása.
  • Merülés végeztével a felszerelés szétszerelése és összepakolása valamint megtisztítása.

Ezek célja a saját biztonságunk növelése, valamint a merülés biztonságossá tevése.


Ha egy tanfolyamot elvégez valaki és sikeres vizsgát tesz, akkor egy oklevelet vehet át, majd egy „avatáson” esik át. Ezek az avatások saját személyes gyűjtésem alapján különfélék lehetnek, de mindenképpen kapcsolódnak valamilyen szinten a tengerhez, vagy a búvárkodáshoz. Az egyik legáltalánosabb összetevője az avatási szertartásnak az uszonnyal való elfenekelés, amikor az adott búvárnál tapasztaltabb és „magasabb” rangot elfoglaló búvár egy uszonnyal elfenekelik az avatandót. Az előző aktust körbeveszik kiegészítő tevékenységek, például a második leggyakrabban alkalmazott fogás a „maszkürítés”, amikor a búvármaszkot megtöltik valamilyen alkohollal és azt ki kell üríteni fenékig, ennek egyik változata a búvár pipa alkohollal való megtöltése és annak kiürítése. Van ahol ezt a három fogást kombinálják.


Ezeknél valamivel enyhébb avatási forma, mikor a vizsga után közösen elmennek egy vendéglőbe és valamilyen „tengeri herkentyűs” fogást kell elfogyasztaniuk. Ezen felül az avatás körülményeinek megválasztása is nagyon fontos egyes klubokban, mint például a tengerpart, naplemente, stb.. Ezzel elsősorban az avatandó lelkivilágára kívánnak befolyást gyakorolni, ezzel nyújtva maradandó élményt (azon kívül, hogy az ember alsó, hátsó része is fáj néhány napig).


Az avatási ceremóniák általában mesterről tanítványra öröklődnek, tehát egy tanítványi vonalon azonos, vagy legalábbis nagyon hasonló szertartások vannak. A hagyományt ritkán frissítik egyéni ötletekkel, de előfordul, ha a csoportnak megtetszik egy más helyszínen, klubban látott szertartási rész. Magyarok által vezetett külföldi búvárcentrumokban előfordul látványos show elemekkel tűzdelt avatási szertartás, legtöbbször egy történetbe illesztik bele. Ennek célja nemcsak a maradandó élmény, hanem reklámfogásként a hasznon hajtás is. Az avatási szertartás célja, hogy az egy oktatónál végzett tanulókat, és az egész közösséget egységé kovácsolja.

 


A merülés, mint meditáció

A merülés alatt ébernek, és összeszedettnek kell lenned, hibázni nem lehet hisz az egészséged, életed múlhat rajta. Összehasonlítom a buddhista meditáció gyakorlatait a búvárkodással. Az egyik buddhista gyakorlat szerint, minden cselekedetedet teljes odafigyeléssel végezd, mint egy meditációt.


Különféle hagyományoknál szokás a szellemi megvalósítást hármas alapra felépíteni: a doktrinális megalapozásra (vagyis tanulásra), a tanultakon való elgondolkodásra, és az útban foglaltak megvalósítására, vagyis a meditációra.


Nézzük, a búvárkodást egy tanfolyam elvégzésével kezded, ahol elméletben elsajátítod a doktrinális alapokat, majd a merülések megkezdése előtt, az ember felidéz bizonyos szabályokat, megtervezi a merülését, bonyolultabb merüléseknél fejben végigpergeti azt, majd következik a megvalósítás.


A meditációs praxis eredményeképpen az egoitás egyre inkább feloldódik, a tapasztalati világ egyre kevésbé behatárolt, és a világ egyre nyíltabban, szabadabban tárulkozik fel előttünk. Majd az individuális tapasztalat egyre inkább átadja a helyét az univerzális tapasztalatnak.


A legfontosabb számunkra az éberség kifejlesztése. Mikor elindulsz egy merülésre, még sok minden örvénylik a tudatodban, gondolatok a tegnapról és a holnapról. Ezek megakadályozzák, hogy a jelenre koncentrálj. Az összpontosításhoz a bevezető gyakorlat a „briefing” , vagy eligazítás. Itt a csoport vezetője ismerteti a merülés helyszínét, elmondja a várható látványosságokat és nehézségeket. Ezután következik a felszerelés összeszerelése. Tíz merülésből tízszer kell helyesen összeszerelni. Ha úgy gondoljuk, hogy testileg és szellemileg is felkészültek vagyunk a merülésre, akkor kezdődhet a nagy kaland.


A merülés megkezdésével testérzeteink is megváltoznak. A légzésünket kiválóan megfigyelhetjük, hisz a víz csendjében a reduktorunk hangos működése jelzi légzésünk ritmusát. Kiválóan megfigyelhetjük légzésünk lassulását és mélyülését. Légzésünk, légvételünk a mélység fokozódásával változik. Testi folyamataink is egyre nyugodtabbá vállnak. Merülés közben testhelyzetünk tudatosítása fontos, főleg az olyan helyeken ahol finom iszap aljzat található, ami egy rossz mozdulatunktól felkavarodik és a látótávolságot nullára csökkenti. A testhelyzet helyes felvétele és megtartása, avagy a körülményeknek megfelelő tudatos módosítása az alapja az élvezetes búvárkodásnak.


A közeg hatására érzeteink, érzelmeink felerősödnek. Mivel csönd és harmónia vesz körül tudatunk képes érzelmeinkre és érzeteinkre jobban figyelni. Általában béke és harmónia önti el az embert, ám ha valami kényelmetlenség merül fel búvárkodás közben, az sokkal intenzívebben éli meg az ember. Félelmeink, ösztönös cselekedeteink felerősödhetnek és átvehetik az irányítást tudatunk felett. Ezek megfigyelése és ellenőrzésünk alatt tartása nagyon fontos. Ugyanakkor megfigyelhetjük tudati reakcióinkat is, hogy tudatunk mennyire képes kontrollálni a testi és érzelmi folyamatainkat. A merülés végeztével, pedig az is kiderül, hogy mindezek mellett mennyire voltunk képesek a környezetünkre is koncentrálni, képesek voltunk-e a környezet nyújtotta szépségek felfedezésére és befogadására, ez a társaink élménybeszámolóiból úgy is kiderül. Ha megfigyeljük tudati cselekedeteinket és őszintén elemezzük őket, akkor nagyfokú önismeretre tehetünk szert. Amikor egyre gyakorlottabbakká válunk, egyre nyugodtabban és elragadtatással szemléljük a legkisebb jelenséget vagy dolgot is, megtapasztaljuk a környezetünkkel való egybeolvadást. A puszta figyelem által megszerzett önfegyelem és nyugalom, megkönnyíti a cselekedetek és a gondolkodás tisztaságát, így ezeket a bölcs megfontoltság fogja jellemezni.


A buddhizmusban használnak bizonyos dolgokat, melyek elősegítik az elmélyülést. A búvárkodásban elsődleges ilyen dolog a víz, majd ahogy elmerülsz benne a formák és színek kavalkádja vesz körül. Amint egyre mélyebbre merülsz, elvesznek a színek egyik a másik után először a vörös, a narancssárga sárga, zöld és a kék. A mélység változásával változik az élővilág és így a formák is. A mélység növekedésével, az élővilág a felszín közelihez képest szegényesebb. Minél mélyebbre merülsz, annál összeszedettebbnek kell lenned, mozdulataid megfontoltak, tudatodat egyre inkább magadra fordítod, fenntartod éberségedet. Figyeled reakcióidat, mivel 30 méteres mélység után a mélységi mámor bármelyik pillanatban rád törhet. Reakcióid megfigyelésével még időben korrigálni tudod tudatoddal a fellépő testi reakcióidat. Minél több merülésed van, annál inkább tisztában leszel reakcióiddal, tested és tudatod működésével, és egyre inkább képes vagy azt uralni. Minden búvár tudja, hogy a dolgok a tudatukban dőlnek el, minden jelenség és reakció a tudatodtól függ. Merülés közben csak az itt és mostban lehetsz, nem létezik tegnap és holnap, csak az adott környezet. Ezt nevezik összeszedettségnek és összpontosításnak.


Merülésnél nagyon fontos a légzéstechnika tökéletesítése, hisz ez szabja meg meddig maradhatunk a víz alatt, mennyi idő alatt fogy el a levegőkészletünk. Az a búvár, aki komolyan gondolja a víz alatti világ megismerését, törekszik rá, hogy a tüdőkapacitását, és a levegő felhasználását javítsa. Persze az alap, amit minden kezdő tanfolyamon tanítanak, hogy a víz alatt mélyen, egyenletesen és nyugodtan kell lélegezni. A búvárkodás fejlődésével, a keleti filozófia, és jógagyakorlatok is bekerültek az alapgyakorlatok közé. A jógalégzés jótékony hatását alkalmazzák a merülések alatt. A hármas jógalégzés egy leegyszerűsített változatát használják hasi légzés elérésére, ezzel a tüdőkapacitást lehet megnövelni. Míg normál légzés esetén a tüdőnk 2/3-át nem használjuk ki, addig az alhasi légzés megtanulásával tüdőnk teljes kapacitásának 3/4 -ét kihasználhatjuk.


A légzőgyakorlat egy tisztító légzéssel indul, ezt a buddhizmus több irányzatában is használják. Ez a Kilenc Tisztító légzés, majd a hármas jógalégzéssel folytatódik. Ezt a gyakorlatot rendszeresen használva megnövelhetjük tüdőkapacitásunkat, a levegőt sokkal hatékonyabban dolgozzuk fel. A légzőgyakorlatok gyakorlati hasznához sorolhatjuk, azt is, hogy nyugodttá és kiegyensúlyozottá válunk a víz alatt.

 

 

A víz és a merülés, mint terápia


Egy szervezet, az Underwater Warriors Foundation (UWF) a háborúban megsebesült katonák számára szervez búvárutakat a rehabilitáció részeként. Mindezt ellenszolgáltatás nélkül teszi, bevonva a katonák családjait is. A program mottója: „a sérült katonák testét, lelkét gyógyítsuk, és így motivációt nyújtsunk életük új alapokra helyezéséhez. A családok összehozása is része a folyamatnak.”


A búvárkodást hívják segítségül Amerikában, hogy lökést adjanak a felzárkózáshoz a lemaradó diákoknak. STARS (Scuba Training At Risk Students) nevű búvárprogrammal, olyan gyermekeken kívánnak segíteni, akik valamilyen okból hátrányban vannak a többi diákhoz képest, kimaradhatnának az iskolából. Ilyen ok lehet a tanulási nehézség mellett a rossz szociális helyzet, jellemzően sok szegény családból származó afroamerikai, latin diákot sorolnak ide az USA-ban. A STARS non-profit szervezet, ami azt tűzte ki célul, hogy a búvárkodást hívja segítségül a gyerekek iskolai eredményeinek javításához, jövőjük megalapozása érdekében. A képzés 12 hete alatt, a merüléseken kívül a búvárkodáshoz kapcsolódó kémiai, és fizikai ismereteket is megtanulják a résztvevők. A program zárásaként a Karib-tenger térségében végrehajtanak 11 merülést, és még a hely történelméről is tanulnak. A résztvevő gyermekek értékelése szerint, nem csak megtanultak búvárkodni, de sokat tapasztaltak, megtanulták, hogy kell másokra odafigyelni, hogy maradjanak nyugodtak minden helyzetben, hogy legyenek jó csapatjátékosok, javult az önbizalmuk, és egyeseknek az önfejűségüket is sikerült legyőzniük. Az alapvető célja a programnak, hogy a tanulás mellett sikeres legyen a személyiség fejlesztés is.


Egy brit tanulmány szerint 2000 felnőttet megvizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a népesség 30%-ának a napi stressz komoly problémát okoz. A leggyakrabban idézett stresszforrás a reggeli ingázás (13%), maga a munka (32%) és a felkelés (14%). A megkérdezettek 84% állítja, hogy a természetes elemekkel kialított kapcsolat szinte azonnal nyugtató hatással van rájuk.


Népszerű stresszűzők:
- A tenger 42%
- Séta a parkban 33%
- A madarak éneke 14%
- A levágott fű illata 10%


A vízszintes testhelyzetben való lebegés, úszás vagy búvárkodás közben rendkívüli módon elősegíti a vérkeringés regeneráló hatását. Erre legjobb példa a II. Világháború miniszterelnökének, Churchillnek az életmódja. Dél körül mindig még a magánrepülőgépén is 3 órát lebegett egy medencében, miközben beszédeit memorizálta. Ezzel oldotta a szellemi koncentrálás feszültségét. A kezelő orvosa Moram a következőt írja erről: „Ezzel a módszerrel egy napból kettőt csinált”.


A volt NDK-ban a szív és vérkeringési rendszer fejlődésére gyakorolt hatása miatt 10 éves korig hivatalosan támogatták az úszás oktatását, és csak ezek után kerül sor a sportágválasztásra.


Vízben lebeghet az, aki még nem tanult meg járni (pl. csecsemő), vagy betegség (baleset, ízületi kopás okozta mozgásszervi elváltozás), illetve magas életkora miatt már nem mozgásképes a szárazon. Jelentős mértékben gyorsítja gyógyulásukat, s ez a regenerációs hatás tovább fokozható. A testhelyzet labilitása ingerli egyensúlyozó szervrendszerünket, ami fiatal korban a mozgás finom koordinációjának fejlődéséhez, időskorban, vagy betegség esetén pedig újratanuláshoz feltétlenül szükséges (pl. strok-betegség, Parkinson-kór, baleset utáni állapot).


A búvárkodás sekély vízben elősegíthetné a süketek és nagyothallók önbizalmának növekedését, a mozgáskorlátozottak, valamely végtaghiányos betegek mozgáskoordinációját, vérkeringésének fejlesztését, balesettek utáni rehabilitációját.


Izrael legdélibb csúcsán találtható eilati Dolphin Reefen szintén terápiás céllal használják a tengerbe merülést és a delfinek segítőkészségét. Az emberi élet egy „vizes” közegben kezdődik, egy védett lebegésben. A víz érzése a magzat és bőre körül, az elsődleges bőrérzékelés, mely a saját test és közvetlen környezetének érzékelését biztosítja. Ezért vonzódunk természetes módon a természetes vizekhez, ehhez a terápia során a delfinek természetes életörömét, játékosságát, és kedvességét hozzátéve, intenzív szeretetvágyat és természethez való kötődést ébresztenek bennünk. A „terápiás program a delfinek segítségével” projekt, melynek vezetője Sophie Donio 1991 óta fogad hátrányos, beteg gyermekeket. A betegeken hihetetlenül gyors, intenzív fejlődést tapasztaltak. A terápia lényege, mint az élet lényege; boldogságot, odafigyelést adni és kapni. Két szinten dolgoznak a betegekkel érzelmi szinten és a tudatos tanulás szintjén. A delfin felismeri a helyzetet, és szokatlan, mély érdeklődéssel, kedvességgel fordul a gyerekek felé. A találkozás a vízben inkább a szívet érinti meg és az érzelmi vonatkozásokkal foglalkozik.


Magyarországon is alkalmazott technika melyben egy úgynevezett lebegéskabinban tapasztalt élmény a mély relaxáció egy megközelítésén alapszik, melyet a korlátozott környezeti inger technikájának neveznek (angol rövidítéssel R.E.S.T.). A módszer lényegét egy hang- és fényszigetelt tartály képezi 30-40 centiméternyi mély vízzel, amely annyira sós, hogy az ember lebegjen benne. Mivel szinte elérjük a tökéletes súlytalanságot, a lebegés segít abban, hogy finoman átcsússzunk egy olyan állapotba, amelyben az elménk csak a belső ingerekre figyel. A relaxáció e formája bizonyítottan csökkenti a stresszt és az ezzel kapcsolatos betegségeket, segít megszüntetni a függőségeket, csökkenti a vérnyomást, fejleszti a sportteljesítményt, megtisztítja a szervezetünket a méreganyagoktól, fájdalomcsillapító hatású, gyorsítja a gyógyulást, illetve a felépülést, megteremti az agy két féltekéjének egyensúlyát, és fokozza a kreativitást.



Az eredeti formájú lebegéskabin.
© elysiumfloat.com

 

A sűrű ásványisó oldat felhajtó ereje ellensúlyozza a test fajsúlyát, így a teljes súlytalansághoz közeli érzést közvetítve a lebegést folytató számára. A gravitáció a központi idegrendszer működésének csaknem 80-90 százalékát igénybe veszi. Felegyenesedett testtartásunk egészségügyi problémáink egyik legfőbb okozója; a hátfájás, a megereszkedett has, a sajgó lábak, fájdalmas ízületek vagy az izomfeszülés jelentős részben ennek eredménye. Ez az elmélet hangsúlyozza, hogy felmentve agyunkat, csont- és izomrendszerünket a gravitáció alól, a lebegés kivételes mennyiségű energiát és óriási agyterületeket szabadít fel.


Egy másik vízben végzet terápia, amit watsutnak neveznek. Ezt Harold Dull dolgozta ki 1980- ban. A módszer egy olyan vízben végzett terápiás eljárás, mely ötvözi a klasszikus mozgásterápia elemeit a zen shiatsu (japán masszázstechnika) és relaxáció elemeivel. Az egyórás, egyéni kezelést a terapeuta meleg, 34-35°C- os vízben végzi. A gyakorlatok közben a kezelendő személyt a karjaiban tartja, lassú, folyamatosan áramló mozdulatokkal mozgatja át az egész testét. Itt a víz gyógyít, valahol nagyon egyszerű, magától értetődő módon, mégis a gyógyítás végtelen lehetőségeit kínálva. Egy finom, örömmel átszőtt tudatosság hatja át a kezeléseket, melyre nincsenek szavak, csak körülírni lehet. Áramlás, öröm, jelenlét, fénytenger, egység. A kezelés közben az adó fél kifinomult műszerré válik, mely érzékeli a kapó testének- lelkének minden rezdülését, a testben mozgó energiák változását és érzékenyen reagál rá. Ez a terápia a másik ember mély tiszteletre és elfogadásra épül, talán épp ezért is ilyen hatékony és mélyreható. Mivel a watsu kezelések meleg vízben folynak, ennek a foglalkozásnak is vannak kontraindikációi, melyek megegyeznek a vízben, meleg vízben való tartózkodás általános szabályaival. Súlyos szív- és érrendszeri, keringési, légzési rendellenességek esetén, fertőző vagy lázas állapotok, nagyobb bőrfelületre kiterjedő fertőzések, sérülések esetén a vízben való tartózkodás tilos! Ezen felül a személyes higiénia mellett, ügyeljünk az óra utáni megfelelő folyadékbevitelre, hisz a vízben történő közel egy órás mozgás, mozgatás hatására, akár fél liter víz is “eltávozhat“ szervezetünkből!


A watsu mindenki számára hasznos, átmozgatja az ízületeket, ellazít, regenerál, feltölt energiával. Mivel a víz hőmérséklete közel azonos testünk hőmérsékletével, olyan, mintha a test határai eltűnnének, az ember összeolvad a vízzel. Sokan számolnak be "ősóceán élményről", vagy magzati élményekről. Nagyon mély, érzelmi gátak tudnak oldódni, testi és lelki-szellemi értelemben is. Gyakran elmúlik a hátfájás, a mozgásszervi panaszok enyhülnek vagy évtizedek óta meglévő tünetek, pszichoszomatikus problémák szűnnek meg a kezelés hatására. Emellett a meleg vízben való kimozgatás és masszázs központi idegrendszeri sérüléseknél, krónikus mozgásszervi megbetegedésekben, háti- keresztcsonti panaszok esetén is kitűnően alkalmazható. A vízben végzett lassú, lebegő mozdulatok az idegrendszerre is nyugtató hatással vannak, így a watsu hatékony a stressz, lelki megterhelés okozta testi és pszichés panaszok enyhítésében is. Depresszióban szenvedők, illetve hiperaktív gyermekek kezelésében is nagy sikerrel alkalmazzák. A várandósság idején is nagyon hasznos ez a terápia. Csökkenti a várandósság során jelentkező mozgásszervi tüneteket, mély nyugalmat, boldogságot ad, segíti az önmagunkkal és babánkkal való kapcsolatot, relaxál és feltölt. A meleg vízben való lebegés, a méhen belüli élettel is kapcsolatba hozható, így újra átélhetjük azt az éteri állapotot, amit mi is megtapasztalhattunk magzatként, illetve amit kisbabánk átélhet, méhünk magzatvíz-tengerében lebegve.


Hazánkba még nem alkalmazzák, de tőlünk nyugatra és keletre már régóta szülhetnek a terhes anyák vízben. Marina Alzugaray kubai születésű, jelenleg Floridában élő több mint 30 éves gyakorlattal rendelkező otthonszülésre szakosodott bába, természetgyógyász, aki mind kórházi mind otthoni szülés kísérésére jogosult, szakápoló, táncterapeuta, delfinkutató és jógaoktató. Kidolgozott egy különleges vízi mozgásformát, amely a hastánc, a jóga elemeit, anya-magzat kommunikációt tartalmaz, egy eljárást, amellyel a méhlepényt lehet a szülés után ellátni és a vízbenszülés egyik úttörője, a megszentelt szülés program kidolgozója. 2004 októberében Magyarországon, Pécsen tartott előadást a vízben szülésről.


A ’60-as, ’70-es években már az oroszoknál volt két orvos: Igor Tschajkovszkij ésTatjana Sardinasz, akik segítettek vízbenszüléseknél, és van egy francia orvos is: Michael Odent, akinek szintén van gyakorlata a vízbenszülésben.


Igor Tschajkovszkij hosszú ideje foglalkozik víz alatti szüléssel. Már legalább 20 000 víz alatti szülésnél segédkezett. Lánya, aki az elsők között jött világra ily módon, a következő eset megtörténtének az időpontjában, azt hiszem a húszas éveiben járhatott. Tschajkovszkij és csoportja egy asszonyt vitt a Fekete tengerhez víz alatti szülés céljából. A szülésre felkészülten ültek a tengerparton, az asszony pedig körülbelül két láb mélységben merült a víz alá. Ha jól emlékszem, három delfin közelítette meg őket, majd mindenkit félretoltak, és átvették az irányítást. A delfinek valami olyasmit tettek, ami úgy festett, mintha végigpásztázták volna az asszony testét - valami olyasmihez folyamodtak, amit már magam is átéltem, és ami valamiféle hatást gyakorol az emberi szervezetre. Az asszony úgyszólván fájdalom és félelem nélkül adott életet gyermekének. Ez a különös tapasztalat új fejezetet nyitott a víz alatti szülés gyakorlatában, a delfineket bábaként alkalmazták, s az eljárás az egész világon elterjedt. Úgy tűnik, a delfinek által a szülés idején kibocsátott hanglokátor, teljesen ellazítja és megnyugtatja az anyát.


Ha delfinekkel együtt úszkálunk a vízben, először a gyermekeket közelítik meg. Ha nincsenek közöttünk gyermekek, akkor a nőkhöz úsznak. Ha nincsenek nők, a férfiakhoz mennek. Ám ha jelen van egy állapotos asszony, jobb ha elfelejtjük őket - teljes figyelmüket ő fogja lekötni.


Franciaországban a víz alatti szülések száma szintén meghaladja a 20 000-t, ott azonban hatalmas kádakban zajlik a folyamat. A 20 000 szülés egyikénél sem merült fel semmiféle komplikáció.


Nagy Britanniában minden kórházban megteremtették a vízbenszülés feltételeit, és több ezer szülést összehasonlítva elemezték a vízbenszülést. Van nagyon jó és valós bizonyíték arról, hogy a vízben szülés biztonságos. Ha belegondolunk mindig a pénzügyi vonzatok miat buknak el az új technikák, egy szülészeti osztályt felújítani nem kerül olyan sokba pénzbe, azonban ha nincs is annyi pénz, hogy egy teljes osztályt felújítsanak, pár száz dollárért már lehet műanyag kádat venni, és ha már van kád a szülészeti osztályon a vajúdásra, akkor ez az átalakítás sokkal könnyebb. Meg kell tanítani az orvosnak egy új technikát. De érdekeltté kell tenni az orvost abban, hogy megtanulja, meg akarja tanulni ezt a technikát.
Sajnos a magyar orvosi bürokrácia áttörése elég nehézkes nemcsak az otthon szülést nem támogatják, de az ebben segédkező bábákat is támadják, így a vízben szülés elterjedéséhez Magyarországon még jó néhány évtized szükséges.

 

Környezet tudatosság


A tengeri életközösségek évmilliók alatt alakultak ki úgy, hogy nem kellett búvárokkal találkozniuk. Ezzel szemben az utóbbi harminc évben hihetetlen gyorsasággal szaporodott a kedvtelési búvárok száma világszerte. Azok az élőlények, amelyek jól tudnak úszni, ha túl nagy stressz éri őket, könnyen el tudnak menekülni. De a helytülő életmódú élőlények vagy tudnak alkalmazkodni, vagy fokozatosan eltűnnek.


Nem elhanyagolható szinten maga a búvárkodás is károsítja a környezetet. Ezt azért kell leszögezni, mert így tudatosul bennünk, hogy nem kedves vendégek vagyunk, hanem betolakodók. A búvárkodás élvezete a merülések számával növekszik, a „gyakorlat tesz a mestert” szlogen itt is igaz. Amíg nem vagyunk elég gyakorlottak, és a lebegés is gondot okoz néha, addig jelentős mértékben károsítjuk a környezetet. Esetlen mozgásunkkal, kalimpálásunkkal leverjük a szivacsokat, korallokat, mikroszkopikus élőlényeket melyeknek több évtized kellett ahhoz, hogy megnőjenek. A felvert iszap rátelepszik a tengeri élőlényekre és megakadályozza őket a tápanyag felvételében, ami a halálukat okozza. Erre az egyik megoldás, lehetőleg minél többet gyakorolni uszodai környezetben, ahol a lebegőképességen lehet javítani és fel lehet készülni bizonyos rendkívüli helyzetekre.


Egyes sporttársak előszeretettel folytatnak gyűjtögető életmódot, ezzel pusztítván az élővilágot, vagy holt világot, ami a tengerhez tartozik. A koralltördelés, gyűjtögetés, valamint a mindent közelről (túl közelről) megtekintés és megtapasztalás érintés által szintén káros a környezetre. Maga az, hogy egy nagydarab, elhasznált levegőjét nagy zaj kíséretében kiadó, csapkodó valami megjelenik egy helyen, ahol azelőtt ilyen nem volt, problémát okozhat. A gyűjtögetést már sok helyen betiltották, és a legtöbb helyen a környezethez sem érhetnek hozzá a búvárok, még ha gyakorlatlanok, akkor sem, az érintkezés a merülésből való kizárást vonhatja maga után, vagy pénzbírságot.


Az üregekben, barlangokban merülő búvárok által elhasznált levegő károsíthatja ezek belső világát. A roncsmerüléseknél a kilélegzett levegő beszorul a roncs bizonyos részeibe és ez gyorsítja annak korrózióját. Egyes roncsok már védelem alá kerültek, illetve csak egy adott számú búvár merülheti egy évben, illetve az állagmegőrzéssel próbálkoznak az adott országok Ezenfelül a roncsoknál vagy korallszirteken horgonyzó hajók által okozott pusztítások is jelentősek. A hajók által a vízbe jutó üzemanyag, illetve más szerves hulladék is hozzájárul a környezetszennyezéshez. Ezek ellen kihelyezett fix horgonyzó lehetőséggel védekeznek, illetve a hajók semmilyen hulladékot nem engedhetnek a tengerekbe, erről törvényi határozat gondoskodik. Egyre több hajót szerelnek fel elektromos motorral, bár a legkörnyezetkímélőbb megoldás a napelem által termelt energiával működő hajók jelentenék.


A világ több pontján rendeznek szemétgyűjtő napot, amikor egy adott térség megtisztítását végzik, ez hasznos és jelzi környezettudatosságunkat, de vannak közvetett károsító tényezők is melyekről érdemes elgondolkoznunk.


Gondoljunk bele egyes merülőhelyekre repülőgépekkel jutunk el, a kerozin égése akkor is károsítja a légkört, ha valaki a búvárkodás okán használja fel a légi közlekedést. Ahol sok ember gyűlik össze, ott többek között rengeteg szennyező anyagot termelnek, klasszikusan ilyen a kommunális szennyvíz. A világ számos, Egyiptomnál sokkal fejlettebb részén sem szoktak szennyvíztisztítókat készíteni, a szállodák szennyvize így aztán általában tisztítás nélkül kerül a tengerbe, átalakítva a környezet élővilágát. Élő példa erre az Adriai tenger, ahol az algásodás napjainkban hosszabb meleg időszak után már-már megszokott (és igencsak zavaró) jelenség.


A kompresszorok, amelyekkel a palackjainkat töltjük, üzemanyagot fogyasztanak, és az égéstermékek bizony nem csak a városi közlekedés során károsítják a levegőt. A búvárkodás során gyakran használunk különböző lámpákat. Az elemek, akkumulátorok környezetszennyező tulajdonságai közismertek. Nem véletlen, hogy egyes búvárbázisok gyűjtik az elhasznált elemeket és gondoskodnak környezetkímélő elhelyezésükről. Érdemes olyan bázist választani, ahol érezhetően figyelnek a környezetvédelemre, mind a felszínen, mind a víz alatt.


A vizek élővilágának pusztulásához, legújabb tanulmányok szerint az is hozzájárulhat, hogy a búvárruhánkon megtapadó, baktériumokat, gombákat a búvár egyik helyről a másikra viszi önkéntelenül is. Gondoljunk bele, valaki olyan szerencsés, hogy merül a Vörös-tengeren és egy elhalt koralltelep mentén búvárkodik (ennek valami oka van), majd hazajön, jobb esetben édes vízzel leöblíti a ruháját és egy hét múlva már az Adrián merül. A baktériumok és gombák túlélése nagyon nagyarányú és így a ruhánkra tapadt mennyiség 25%-át is át tudjuk juttatni egyik tengerből a másikba, és így egy idegen életformát juttatunk a tengerbe, ami felboríthatja az adott víz egyensúlyát. A megoldás a ruhák fertőtlenítése, ami elpusztíthatja ezeket az élőlényeket.


A vízi élet pusztulásához vezethet a naptej, napolaj túlzott használat. Bekenjük magunkat, hogy ne égjünk le, ez aztán a merülés során beoldódik a vízbe és rátapad az ott élő élőlényekre, ezzel akadályozva a táplálékfelvételüket, illetve károsítva azok bőrszövetét.


Az UNESCO és az ENSZ nevelésügyi, kulturális és tudományos szervezete egy nemzetközi egyezményt hoztak létre, melyben az aláíró országok ratifikálják, hogy a víz alatti leleteket lehetőleg helyben kell megőrizni, esetleg víz alatti múzeumok létrehozásával, tiltja a víz alatti örökség kereskedelmi célú kiaknázását, lehetővé téve ez által a lelőhelyek védelmét. Az egyezmény tartalmazza az e kincsek védelmében követendő eljárásokat, követelményeket, megakadályozva ezzel a kincsvadászok, és hozzá-nem- értő amatőr búvárok pusztító tevékenységét.


Egyes helyeken, mint például a fülöp-szigeteki Cebu körzetében a védett Apo zátony környékén búvárrendőrök őrjáratoznak, hogy ellenőrizzék, hogy a búvártúristák betartanak e minden előírást. Azokat az előírásokat, melyeket a Protected Area Member Board (PAMB), a védett övezetek tevékenységét koordináló szervezet hatáskörébe tartozó helyeken vannak életben, mind a búvárok biztonságát, mint a tengeri élővilág védelmét hivatottak szolgálni.


Természetesen a búvárkodás helyzete nem egyedi, életünk számtalan területén találkozhatunk ilyen problémákkal. Tehát aki búvárkodik, tudatosítsa magában, hogy bizonyosan nem természetvédő tevékenységet folytat. Amit megtehetünk, tegyük meg azért, hogy minél kevesebb kárt okozzunk és ne csak a búvárkodás, hanem az élet más területén is. Figyeljünk oda saját mozgásunkra, tevékenységünkre is, mint ahogy a nem búvárkodáshoz kötődő dolgok esetén is próbáljunk környezettudatos szemléletet követve cselekedni, vásárolni, dönteni. Érdeklődésünk pedig terjedjen ki a búvárkodás élővilággal kapcsolatos részeire is. Vigyázzunk, hogy legyen mit megcsodálnunk a jövőben is a víz mélyén.


Utószó


Mint a felsorolt és tárgyalt témakörökből nyilvánvalóvá vált a búvárok a társadalmon belül is egy külön társadalmat alkotnak, akiknek saját jelrendszerük, hitük, szertartásaik, és viselkedéskultúrájuk van. Ezek a különbségek nemcsak a merülések alatt válnak nyilvánvalóvá, hanem amennyiben kommunikációs folyamatban kerülünk egy búvárral, nagyon hamar be lehet őt azonosítani önkéntelen megnyilvánulásai alapján. Maga a búvárkodás rövid időn belül a vérévé válik az embernek, beleivódik, és önkéntelenül felvesz bizonyos szokásokat és bizonyos jeleket önkéntelenül alkalmaz. Megváltozik az érdeklődési köre és a személyiségében is változások állnak be.  Amennyiben tudatosan figyelünk környezetünkre, és felfedezzük, kutatjuk azokat a lehetőségeket, melyek mind két létforma, a vízi- és szárazföldi közösség érdekeit szem előtt tartja, egy élhetőbb, élvezhetőbb életet teremthetünk, és a jövő nemzedéke is élvezheti ezt a különleges környezetet és élővilágot.

 

További vizsgálódásra érdemes tények:

  1. A víz hatása az emberi szervezetre és a személyiségre.
  2. A mélység és nyomás változásának hatása a szervezetre és a személyiségre.
  3. Gondolkodás nyitottá válásának folyamata a környezet hatására.

A búvárkodás számomra érdekes témaköröket vet fel a kultúrszemiotika szempontjából. Búvárként érdekes belülről megfigyelnem a búvártársadalomhoz tartozó embereket, az ő megnyilvánulásaikat, és a saját fejlődésemet.


A kutatás folytatásával, talán a környezeti hatások miatt változó éghajlat által kényszerítve többet megtudhatunk egy olyan élőhelyről, melyből a kezdet kezdetén az élet kisarjadt, hogy majdan oda térjen vissza.

 

Bibliográfia

Rudolf B. Holzapfel : Búvárkodás
Dorrik Stow: Óceánok enciklopédiája
Tenin Wangyal Rinpocse: Gyógyítás formával, energiával és fénnyel
Osho: A Buddha útja
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés
Masaru Emoto: A víz rejtett bölcsessége
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titkai I. /részlet/ 
Submarine búvármagazin:
IX. évfolyam 1. szám
III. évfolyam 2002. tavasz
II. évfolyam 2001. ősz
II. évfolyam 2001 tavasz
I. évfolyam 2000. augusztus- szeptember

 Bíró Levente:A megszabadulás ösvényei

Tanulmányok a buddhista meditáció jellegzetesebb útjairól

www. divecenter.hu
www.buvarinfo.hu
http://www.hypotonia.hu/modules.php
www.aquanatal.com

személyes interjúk