búvár szeged

 

 

 

Egy óriásmanta a Molnár János barlangban

 

Kisebbfajta csoda részesei voltunk november második péntekén - azon érdeklődők, kik klubgyűlésünkre sereglettünk ezen a késő őszi estén, John Robert barlangi technikai búvár elbeszélése és filmjei jóvoltából képzeletben Európa egyik legnagyszerűbb hévizes barlangjába teleportálódtunk.

Hatalmasra tátott szájú mantarája módjára szívtuk be magunkba mindazt a temérdek információt, ami a magyarországi víz alatti barlangkutatás múltjával és jelenével kapcsolatos. Bár - mi szegedi búvárok bőségesen el vagyunk látva szebbnél-szebb merülőhelyekkel: megszámolhatatlan kristálytiszta vizű hegyi tengerszem, melegvizű öböl és korallszirt található a közvetlen közelünkben - ennek ellenére érdekesnek találtunk néhány történetet e tisztavizű barlangok feltárásáról.

Azon szerencsések közé tartozom, akik még a „békeidőkben” többször járhattak a Molnár János barlangban. Vezettet „turista” búvárként engem is megérintett a hely szelleme. Nem sokkal merülésünk előtt még pont a fejünk felett: a Rózsadomb kanyargós utcáin próbáltuk kicselezni a Margit híd budai hídfőjénél beállt masszív dugót, egy óra múlva pedig a nyüzsgő felszín alatt pár tucat méterrel lebegtünk a tízezer éves vízben, azokban az üregekben, amiket a valamikori Pannon tenger mészkő üledékéből a feltörő melegvizes források oldottak ki. Sosem fogom elfelejteni Dodó víz alatti mosolyát, mikor mutatott egy megkövesedett, legalább százötven millió éves cápafogat, és figyelte szememet a maszkom mögött, ahogy lassan tudatosult bennem, hogy ez tényleg egy igazi őskövület, amit látok.

Robi bemutatta azokat az eszközöket, azoknak fejlesztését, és az áldozatos, aprólékos munkát, amivel ez a dimenzió feltárulhatott. Megismerkedhettünk a sidemount felszerelés nagyszerű egyszerűségével, a saját fejlesztésű ruhák, lámpák történetével és technikai trükkjeivel. Megtudtuk, hogy milyen köteleket, nyilakat, jelzéseket használnak, mire kell a ruhacsipesz egy víz alatti barlangban. Hogyan térképezték fel , hogyan véstek, ástak, fúrtak-faragtak, mire megtalálták azt a bizonyos új járatot, amivel a barlang bejárható része több, mint tízszeresére nőtt.

Ez valóban egy más világ. Ez nem egy színes halacska nézegető hobbibúvár tevékenység. A több órás merülések megtervezése, kivitelezése, logisztikája, a légzőgázok keverésének tudománya már nem az átlag rekreációs búvár tartománya. Ez egy mérhetetlen alázatot és elszántságot kívánó önálló hivatás, egy szakma. Egy ilyen kutatás a világ más részein egy nemzeti szinten kiemelten támogatott tevékenység – míg nálunk valami megtűrt veszélyes anomália, valami hiba a hivatali bürokráciában –ami a sok tiltás és akadályozás ellenére mégis becsúszott. Egy sajnálatos haláleset pedig kiváló alkalom, hogy a bürokratikus gépezet lesújtson erre a maroknyi csapatra és szó szerint meggátolja még a lélegzetvételüket is.

A Molnár János barlang, a tapolcai barlang, a hévízi forrásbarlang, és a többi magyarországi víz alatti barlang valóban Nemzeti Kincs – azokkal a felfedező és kutató BÚVÁROKKAL együtt, kik életüket (anyagi és fizikai létüket) kockára teszik azért, hogy megismerhessük és megóvhassuk ezeket a csodás természeti értékeket.

2012 november
Selmeczky Ernő
Manta Búvárklub Szeged